Festékes anyajegyek

A latin névusz szó anyajegyet jelent. Az anyajegy a bőr egy sejtféleségének aránytalan felszaporodása.

Nem minden anyajegy áll pigmentsejtekből, a bőr minden sejtféleségéből kialakulhatnak. Mégis, gyakoriságuk és jelentőségük miatt köznapi értelemben csak a pigmentsejt eredetű, festékes anyajegyeket hívjuk névusznak.

Sok a tévhit: anyajegy=szemölcs;

anyajegy=lapos, szemölcs=kiemelkedő;

anyajegy=fekete, szemölcs=bőrszínű.

Bízzuk az elkülönítést a bőrgyógyászra, mert egyik sem igaz. Mi az igazság?

A szemölcs (verruka) az elszarusodó laphám túlburjánzása, tehát nem pigmentsejt eredetű nevus, hanem hámtumor. Egy részük vírusfertőzés eredménye (közönséges szemölcs), más részük a korral jár (szeborreás szemölcs). Lehetnek bőrszínűek, de sötétek, akár feketék is. Általában dudorosak, elszarusodottak, kiemelkedők, de kezdeti stádiumban laposak és simák.

Az anyajegyeket fent definiáltam. Alábbiakban a ritka formákat nem említjük.

Az anyajegyek kis hányada veleszületett : a születéskor megvannak, vagy az első életévben fejlődnek ki. Általában nagyok, rücskösek, sokszor szőrösek.

A legtöbb anyajegy szerzett , vagyis egyéves kor után alakul ki: 40 éves korig bármikor, azután már szokatlan. Utóbbi tehát önmagában indokol egy orvosi vizsgálatot.

A közönséges szerzett anyajegyeknek végletesen leegyszerűsítve 3 típusuk van, egyformán gyakoriak:

1. Junkcionális : lapos, pigmentált.

2. Kompound : kiemelkedő, pigmentált

3. Dermális : kiemelkedő, bőrszínű.

Ebből is látszik, hogy sem a kiemelkedés, sem a szín nem ad egyértelmű támpontot. Mindig kérjük ki tehát szakember véleményét. Sok ember halálát okozta az a rendületlenül kitartó tévhit, hogy "az anyajegyeket jobb nem megpiszkálni".

Egyet kell leszögezni: a sebészileg, szikével, széltében és mélységében teljesen eltávolított anyajegyből soha nem lesz melanoma. Ilyenkor mindig készül szövettan is, tehát a kezdeti diagnózistévesztés is korrekcióra kerülhet. A baj mindig abból van, ha egyéb módszereket választanak felelőtlen orvosok, megtévesztett betegeken: pl. a diatermia, lézer, fagyasztás, dermabrázió. Ilyenkor többnyire szövettanra sem küldik, vagy amúgy is lehetetlen a károsodott anyagból.

Egy anyajegy sebészi eltávolítása 4 okból merülhet fel:

1. Rosszindulatúvá (melanomává) vált, vagy arra nagyon gyanús. A gyanújeleket a beteg vagy a bőrgyógyász észleli, lásd részletesen a melanománál.

2. Nagy a rosszindulatú elfajulás kockázata . Pl. a veleszületett nagy anyajegyeket ez okból tanácsos pubertáskorig eltávolítani.

3. Irritációnak rendszeresen kitett anyajegyek (pl. borotválkozáskor, melltartópánt vagy nadrágszíj által vagy nemi szerven dörzsölésnek kitett anyajegyek). Ezek valamivel gyakrabban rákosodnak el. Az irritáció rendszeressége számít; ha egy anyajegy egy alkalommal sérül, nem kell megijedni.

4. Kozmetikai okból. Pszichés funkciózavart okozhat pl. egy arcot uraló anyajegy, illetve bárhol, ha nagy, szőrös, jól látható stb. Ilyenkor a betegnek tudnia kell, hogy a heg olykor csúnyább, mint az anyajegy. A heg minősége csak itt szempont, az első 3 indoknál nem: ott a műtét kötelező, az élet lehet a tét.

A műtét MINDIG BŐRGYÓGYÁSZATI SZAKVÉLEMÉNY UTÁN TÖRTÉNJEN!!!

2007-07-15 10:12

Forrás: Weborvos Dr. Veres Gábor

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra