A COPD korai kezelése akár négy éven át tartó javulást eredményezhet

A tüdőfunkció jelentős és tartós javulását eredményezte a COPD (krónikus obstruktív légúti betegség) korai stádiumában lévő betegek kezelésére alkalmazott új kezelési eljárás, és ez a kedvező hatás akár 4 éven át is tarthat. Ez derült ki az UPLIFT® vizsgálat legfrissebb elemzéséből, mely szerint az újonnan tesztelt hörgőtágító alkalmazása ily módon jelentősen javítja a betegek életminőségét.

COPD

Az új UPLIFT® elemzés további kedvező eredményt is hozott: az újfajta kezelés ugyanis a közepesen súlyos COPD-betegeknél is lassíthatja a tüdőfunkciók romlási ütemét, vagyis mérsékelheti a COPD előrehaladását - számol be a Lancet brit szakfolyóirat írása.

A vizsgálat során a hörgőtágítóval kezelt betegeknél 20 százalékkal kevesebbszer fordult elő a betegség akut fellángolása, mint a kontrollcsoport tagjainál. A kezelésben részt vevők életminősége a kedvező klinikai hatásnak köszönhetően a vizsgálat teljes egész ideje alatt javult, a halálozás pedig csökkenő tendenciát mutatott. A napi egyszeri használat szintén kedvezően befolyásolta az érintettek életminőségét.

Az újfajta terápia a COPD egyik fő visszafordítható mechanizmusát, a kolinerg hörgő-összehúzódást célozza meg. A hörgőtágító segítségével a betegek könnyebben lélegeznek, mert megnyílnak a beszűkült légutak, és 24 órán át nyitva is maradnak.

A WHO becslése szerint ma világszerte 210 millióan élnek COPD-vel. Ez a progresszív, ugyanakkor kezelhető betegség idővel korlátokat szab a beteg életlehetőségeinek, és az egész világon a vezető halálokok között tartják számon. Tünetei közé tartozik a köhögés, a fokozott köpettermelés és a fizikai terhelés hatására jelentkező nehézlégzés. Az UPLIFT® vizsgálat eredményei világosan mutatják, hogy amennyiben a betegek hamarabb kérnek segítséget a háziorvostól, az hatással lehet a betegségük klinikai lefolyására, és javíthatja az életminőségüket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra