Kitüntették a vakságot gyógyító magyar tudóst

A világ egyik legnagyobb, egymillió euró pénzjutalommal járó tudományos elismerésével, a Körber Európai Tudományos Díjjal tüntették ki a Svájcban kutató magyar neurobiológust, a vakság gyógyításán dolgozó Roska Botondot.

Agyi implantátum segítségével betűket tudtak láttatni kutatók egy kísérlet résztvevőivel, köztük vak önkéntesekkel is. Részletek itt.

A hamburgi székhelyű Körber Alapítvány díjával 1985 óta minden évben egyetlen európai tudóst tüntetnek ki az összes tudományterületről. "Roska Botond kutatása reményt jelent olyan új kezelési módok kidolgozására, melyek visszaadhatják a vakok látását" - fogalmazott Peter Tschentscher, Hamburg polgármestere a hétfői ünnepélyes díjátadón. Az alapítvány indoklása szerint a magyar tudós forradalmi változást hozott a szemészetben, a világ egyik legnagyobb szaktekintélye a látás területén és a retina kutatásában.

A vakság gyógyításán dolgozó Roska Botond munkásságát az egyik legnagyobb tudományos elismeréssel díjazták
Roska Botond munkásságát az egyik legnagyobb tudományos elismeréssel díjazták. Fotó: Getty Images

A Bázeli Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézet igazgatója, a Bázeli Egyetem Orvostudományi Karának professzora, a Friedrich Miescher Orvosi Kutatóintézet neurobiológiai kutatócsoportjának vezetője az MTI-nek júniusban elmondta: 20 éve kezdett el dolgozni a látás mechanizmusának megértésén. Mint kifejtette, akkor még senki sem foglakozott ezzel a témával, ma már viszont nagyon sok kutatás zajlik ezen a területen. Kutatócsoportjával elsőként térképezték fel, hogy a látórendszer különféle sejtjei hogyan nyerik ki a környezetből a vizuális információt.

A tudós egyik fő kutatási területéről, a látás visszaállítását célzó génterápiás kísérletekről akkor elmondta, hogy olyan látásérzékelőt fejlesztettek ki, amely képes eljuttatni a vizuális információt a betegek központi idegrendszerébe a sérült szemideghártya, a retina megfelelő sejtjeinek működésébe való beavatkozással . A kísérletek egy része eljutott a klinikai tesztelés fázisába: 15 látássérült ember megkapta az általuk kifejlesztett génterápiás oltást. A kísérletek Londonban, Párizsban és az Egyesült Államokban folynak. Az első öt kísérleti alany eredményeit jelenleg értékelik ki, és várhatóan az év végére lesz publikus, hogy milyen mértékben volt eredményes a terápia.

Nemzetközileg is elismert a magyar tudós munkássága

Roska Botond tudományos munkásságáért számos nemzetközi elismerésben részesült. A többi között 1997-ben Fulbright-ösztöndíjat, 2006-ban Marie Curie kiválósági díjat kapott. 2018-ban ő vehette át a Columbia Egyetem nagy presztízsű Alden Spencer orvosi díját a látás folyamatának megértéséért, majd a Bressler-díjat az általa kidolgozott látásvisszaállító terápiáért. 2019-ben első magyar tudósként nyerte el a Nobel-díj előszobájaként is emlegetett Louis Jeantet-díjat, amelyet a vizuális információ alapvető feldolgozási folyamatainak felfedezéséért és a látásvisszaállító génterápia kidolgozásáért ítéltek neki oda. Magyarországon 2019-ben elnyerte a Semmelweis Budapest Award díjat és a Magyar Szent István-rendet is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra