Jövőre neuropátia centrum nyílik Győrben és Szegeden

2011-ben két új neuropátia centrum nyílik: Győrben a Petz Aladár Megyei Kórházban, valamint Szegeden a Szegedi Tudományegyetem I. Belklinikáján. A neuropátia speciális szűrését és ellátását eddig három budapesti, egy nyíregyházi és szekszárdi centrum végezte az országban, így a betegeknek végre nem kell több száz kilométert utazniuk a kezelések miatt.

A cukorbetegség okozta idegrendszeri károsodás, a neuropátia a szervezet egészét érintő szövődmény, mely a diabétesztől szenvedők 30 százalékánál fordul elő. A perifériás és a szervek beidegzését biztosító vegetatív idegrendszert egyaránt érintheti, felismerése mégis sok esetben késik vagy elmarad, s csak már a kialakult károsodásokat vizsgálva derül ki, hogy nagy a baj.

A neuropátia centrumok e jelentős szövődménycsoport megelőzését, korai felismerését, a már kialakult károsodások oki és tüneti kezelését biztosítják, egységes és egyeztetett szakmai szempontok alapján.

Azt, hogy szükség volt a regionális neuropátia centrumok létrehozására, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy 2010 első félévében a jelenleg működő négy ellátó központ összesen 2100 beteget fogadott hazánkban, és ezeket a számadatokat és a betegek érdekeit figyelembe véve a Wörwag Pharma úgy döntött, hogy folytatja a fejlesztéseket.

A szenzoros és autonóm neuropátia diagnosztizálására egyaránt alkalmas győri centrum Győr-Moson-Sopron megye mellett ellátja Vas és Veszprém megye lakosságát is. A centrum vezetője dr. Hídvégi Tibor osztályvezető főorvos, a Magyar Diabetes Társaság főtitkára lesz. A szegedi intézmény fogadja Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye lakóit, dr. Lengyel Csaba és dr. Várkonyi Tamás egyetemi adjunktusok irányításával.

2011 januárjától immár 2,8 millió ember számára nyílik lehetőség e súlyos idegrendszeri szövődmény szűrésére és kezelésére a lakhelyéhez közelebb eső intézményben. A dél-magyarországi centrumban neuropátia-oktatást is biztosítanak, melyre a szakemberek mellett az érdeklődő betegszervezetek képviselőit, tagjait is várják.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A gomolyfelhők lassan összeesnek, ellaposodnak, ezzel összhangban fokozatosan csökken a csapadékgócok száma. Főleg a Dunántúlon megélénkül az északnyugati szél, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán erős széllökések is várhatók. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra