Guargumi: ismét gyártják a diabetikus lisztet

Ismét gyártják az a diabetikus lisztet Szegeden, amelynek készítését szeptemberben azután állították le, hogy dioxinnal szennyezett guargumit mutattak ki benne. A leállás nagy veszteségeket okozott a gyártónak és a forgalmazóknak is, a cukorbetegeknek pedig át kellett alakítaniuk étrendjüket.

Újraindult a gyártás abban a szegedi kutatóintézetben, ahol egy szeptemberi ellenőrzés megállapította: dioxinnal szennyezett guargumiból készítettek diabetikus lisztet. A kutatóintézet saját szabadalma alapján állítja elő a pékipari alapanyagot, de a vizsgálatok szerint őket semmilyen felelősség nem terheli. A termelés újraindításának azonban komoly feltételei voltak.

"Komoly tárgyalásokat folytattunk a forgalmazóval, hogy csak olyan terméket vagyunk hajlandóak megvásárolni tőlük, aminek a dioxin- és a pentaklórfenol-szintje messze az engedélyezett határérték alatt van. Ez az egyik alapja annak, hogy egészségre és ártalmatlan táplálékot állítsunk elő" - nyilatkozta Matuz János, a Gabonatermesztési Kutató Intézet Kht. ügyvezetője.

Becslések szerint éves szinten 500 millió tonna kenyeret és zsemlét készítenek ebből az alapanyagból. A termékek gyakorlatilag tökéletesen szabályozzák a diabétesz betegek cukorszintjét.

A kényszerszünet miatt nemcsak a kutatóintézet, hanem a pékségek is jelentős veszteséget szenvedtek el.

Szeptember óta egyébként az unió megszigorította a guargumit tartalmazó termékek vizsgálatát. A a szegedi intézet saját maga is végez szúrópróba-szerű ellenőrzéseket.

hírTV

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra