Erős izmokkal a cukorbetegség ellen

A Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism című folyóiratban megjelent friss tanulmány szerint izmaink tömegének növelésével csökkenthetjük a kettes típusú diabétesz kockázatát.

A kutatók 13 644 felnőtt adatait vizsgálták meg, akik 1988 és 1994 között részt vettek egy, az Egyesült Államokban készült egészségügyi felmérésen, és arra a felismerésre jutottak, hogy a csont-izomzat mértékében bekövetkező minden tízszázaléknyi növekedés 11 százalékkal csökkentette az inzulin rezisztenciát, ami a cukorbetegség egyik előjele. További 12 százaléknyi csökkenés mutatkozott a normálisnál magasabb vércukorszint előfordulásában is, számoltak be róla a Los Angeles-i Kalifornia Egyetem kutatói.

"Az eredmények fényében elmondhatjuk, hogy a fogyás mellett az izomzat erősítésének is nagy szerepe van az anyagcsere-folyamatok javításában" - fejtette ki Dr. Preethi Srikinathan, az egyetem tanársegédje. "Ez jó hír azon túlsúlyos betegek számára, akik nehezen veszítenek súlyukból, hiszen már az is kedvező hatással van szervezetükre, ha mozognak és igyekeznek minél fittebb életmódot követni."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra