Cukorbetegséget és szívkárosodást is okoz a műanyag palack

A biszfenol A (BPA), az élelmiszerek és italok műanyag-csomagolásának előállításában széles körben használt vegyület összefüggésbe hozható a cukorbetegséggel, a szív- és érrendszeri betegségekkel, illetve a májrendellenességekkel.

Szívbillentyű- elégtelenség

A legmagasabb BPA-koncentrációjú vizelettel rendelkező felnőttek esetében majdnem háromszor nagyobb a kockázata a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának a legalacsonyabb BPA-koncentrációjú vizeletet adó alanyokhoz viszonyítva. A vizsgált 1455 felnőtt közül a legmagasabb BPA-szinttel rendelkezők esetében több mint kétszer magasabb volt a diabétesz kialakulásának kockázata - olvasható a Journal of the American Medical Association (JAMA) szeptember 17-i számában.

A tanulmány megjelenésével egy időben az amerikai Élelmiszer és Gyógyszerellenőrző Hivatal (FDA) meghallgatást tart a biszfenol A biztonságosságával kapcsolatban.

A cikk szerzői szerint a tanulmány elsőként vizsgálja a BPA-szintet az emberi szervezetben, mely vegyi anyagot egyébként Kanadában már betiltották, mivel bebizonyosodott, hogy jelentős egészségügyi kockázattal jár, és súlyosan szennyezi a környezetet. A vegyület kimutatható mennyiségben az amerikaiak több mint 90 százalékában megtalálható, "főként élelmiszerekből, de ivóvízből, fogtömésekből, bőrön keresztül és a házi por belélegzése révén jut a szervezetbe" - számolnak be a kutatók.

2003-ban több mint kétmillió tonna BPA-t gyártottak világszerte, azóta pedig évente 6-10 százalékkal emelkedett a vegyület iránti kereslet.

"Tekintetbe véve a felnőttek egészségére gyakorolt jelentős negatív hatást, amely a magas BPA-koncentrációval hozható összefüggésbe, valamint az emberi behatás csökkentésének lehetőségét, eredményeinket érdemes tudományosan tovább vizsgálni" - írták a szerzők.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra