Cukorbajjárvány az amerikai gyerekek körében

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Chicago, 2007. július 2. (MTI/Reuters) - A fehérbőrű gyermekek körében a legnagyobb a cukorbetegség aránya az Egyesült Államokban, s a kór elterjedtebb, mint gondolták - olvasható az Amerikai Orvosi Szövetség (AMA) szakfolyóiratában.
Az eddigi legnagyobb ilyen irányú kutatás eredménye szerint évente 15 ezer fiatalnál állapítják meg az 1-es típusú cukorbajt. Míg a fehér gyermekek körében minden háromezrediknél alakul ki a betegség, az afro-amerikai és spanyol gyermekeknél csak minden ötezrediknél.
A cukorbetegségnek két fő fajtája ismeretes. Az 1-es típusú gyermek- vagy serdülőkorban lép fel, s ilyenkor a szervezetben kevés az inzulin, vagy egyáltalán nincsen. A 2-es típusú felnőtt- vagy időskorban alakul ki, főként elhízás következtében, és fő jellemzője, hogy a hasnyálmirigy ugyan termel inzulint, de a szervezet nem tudja felhasználni. A cukorbetegségek mintegy 90 százaléka ebbe a típusba tartozik.
A kutatók szerint a 2-es típusú cukorbaj főleg az indián gyerekeket sújtja: évente minden kétezrediknél alakul ki a betegség. A 2-es típus előfordulása összességében alacsony a gyermekek körében, de aggodalomra ad okot, hogy másfél évtizede gyermekeknél még egyáltalán nem fordult elő a 2-es típus - mutattak rá a szakemberek.
Az Egyesült Államokban csaknem 21 millió ember szenved - nagyrészt 2-es típusú - cukorbajban, ami a világ összes ilyen okból bekövetkező halálozásának az 5 százalékát eredményezi.
(MTI-Panoráma)
Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+13, +20 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban szombaton délelőtt a reggeli párásság megszűnik, a köd is fokozatosan ritkul, de közben északnyugat felől megnövekszik a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag