A szklerózis multiplex okai

A környezeti tényezőknek, az örökítő hajlamnak, esetleg valamilyen vírusnak lehet szerepe az SM kialakulásában. Pontos okát azonban máig nem tudják a kutatók.

A szklerózis multiplex (röviden SM) krónikus, a központi idegrendszer fehérállományának gyulladásos betegsége, melynek következtében károsodnak az idegsejtek és az idegsejteket körülvevő myelin. Az általában fiatal felnőttkorban jelentkező, Magyarországon jelenleg körülbelül nyolcezer embert érintő betegség az esetek felében a visszafordíthatatlan szövetkárosodás miatt rokkantsághoz vezet.

Besorolás szerint a krónikus gyulladásos betegségek csoportjába tartozik, a besorolás azonban megtévesztő lehet: az SM nem fertőző, nem átvihető emberről-emberre. A szklerózis multiplex autoimmun betegség , ami azt jelenti, hogy a szervezet védekező rendszere megtámadja a saját szöveteket is.

Az Egyenlítőtől távolodva egyre több az SM

Az SM egyelőre gyógyíthatatlan . Ennek egyik oka részben az, hogy a tudósok nem tudják, pontosan mi okozza. Egyes vizsgálatok szerint a környezeti tényezőknek szerepe lehet a kialakulásában, ez a szempont 15 éves korig lehet döntő. A környezeti tényezők szerepére utal, hogy az Egyenlítőtől való távolság növekedésével nő az egyes országokban az SM előfordulási gyakorisága.

Kissé ellentmondásos a D-vitamin szerepe is a betegség kialakulásában . Miközben többen állítják, hogy nincs köze a betegség megjelenéséhez, egyre inkább elfogadott az a vélemény, hogy igenis van. Elég, ha arra a tényre gondolunk, hogy ahol kevesebb a napsütéses órák száma, gyakoribb az SM.

A dohányzás felerősíti a tüneteket

A dohányzás a szklerózis multiplex nevű súlyos idegrendszeri betegség progresszióját is gyorsítja . A dohányzás SM-re gyakorolt hatása MR vizsgálattal jól nyomon követhető és a dohányzásról való leszokás nemcsak a többi ezzel összefüggő betegség kockázatát csökkenti, de késleltetheti a SM progresszióját is.

Továbbá statisztikai adatok igazolják azt is, hogy dohányosoknál 1,5-ször gyakoribb, mint azoknál, akik nem hódolnak ennek a szenvedélynek.

Nem öröklődik, de a hajlam örökíthető

Az SM nem egyértelműen örökletes betegség, de a betegségre való hajlam örökölhető . Az egypetéjű ikerpárok esetében például, ha az egyikük beteg, 20-30 százalékos a valószínűsége, hogy a másik is az lesz. Ugyanez az arány például szülő-gyermek esetében sokkal kevesebb: egy SM-es szülő esetében 3-5 százalék a valószínűsége, hogy gyermekénél is jelentkezik a betegség. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a közeli családtagok ugyanabban a környezetben élnek, így lehetséges, hogy ez játszik inkább szerepet.

A szklerózis multiplexre való hajlam örökölhető

Ártalmatlannak tűnő, ismeretlen vírus?

Egyes feltételezések szerint a szklerózis multiplex kialakulását "genetikailag hajlamos" egyének esetében vírusfertőzések okozzák, amelyek megváltoztatják az immunrendszer működését úgy, hogy az saját myelinje ellen fordul. Nem valami különleges vírusra gondolnak, hanem egy viszonylag elterjedt kórokozóra, ami csak bizonyos körülmények között az idegrendszerbe jutva okoz bajt. Ugyanakkor az SM kialakulásával egyértelműen összefüggésbe hozható vírust még nem igazoltak.

Fontos azonban kiemelni, hogy az SM nem fertőző, a betegekkel való kontaktus semmilyen veszélyt nem jelent.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra