Így úszhatjuk meg az inkontinenciát - tippek

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Vajon törvényszerű, hogy az évek múlásával a vizeletcsepegéssel is szembesülnünk kelljen? Évtizedeken át sok százezren kényszerültek együtt élni a problémával, pedig többen is elkerülhetnék néhány egyszerű jó tanács betartásával. Mit tehetünk?

A kontinencia, azaz a vizeletmegtartás képessége nem születik velünk, hanem rövidebb-hosszabb idő alatt csecsemő- és kisgyermekkorban fokozatosan tanuljuk meg kontrollálni záróizmainkat. Ám ha valamit megtanultunk, igazából csak rajtunk múlik, meddig marad friss a tudásunk: amit nemcsak használunk, hanem tudatosan karban is tartunk, egész életünk során megkönnyíti életünket. Ugye milyen egyszerűen hangzik? S vajon miként lehet ez igaz a vizeletmegtartás képességére is? Pontokba szedtük a legfontosabb dolgokat, amikre oda kell figyelnünk.

Víz, víz, tiszta víz

Az első és talán a legfontosabb dolog kontinenciánk szempontjából éppen az, hogy fogjuk munkára! Igyunk rendszeresen és megfelelő mennyiségben folyadékot, lehetőleg tiszta vizet, esetleg teát, gyümölcslevet. A szénsavas frissítők, alkoholos italok nem tesznek jót, többek között a kontinenciának sem. S hogy mennyi az elég? Legalább napi másfél-két liter, de nagy melegben, megerőltető testi munka, vagy éppen kiadós testmozgás esetén ne habozzunk többet is meginni. Sokan rettegnek a kiadós folyadékfogyasztástól, mondván, hogy ők inkontinensek - ám ezzel cseppet sem segítenek magukon és problémájukon, sőt! A kevés folyadék miatt bekoncentrálódott vizelet fertőzések melegágya lehet, ráadásul esetleges elcseppenése még több problémát okozhat.

Táplálkozás

Mi köze lenne a vizeletinkontinenciához a táplálkozásnak? A kérdés elsőre jogosnak tűnik, ám vizsgáljuk csak meg alaposabban! Az egészségtelen, kevés rostot tartalmazó táplálkozás székrekedéshez vezet, amely pedig a fokozott hasprés miatt veszélyezteti a vizelet megtartásához szükséges izmok épségét. Táplálkozzon inkább rostdúsan, fogyasszon sok zöldséget, gyümölcsöt, teljes kiőrlésű lisztből készült pékárut és müzlit!
Fogyasszunk rostban gazdag élelmiszereket!
Fogyasszunk rostban gazdag élelmiszereket!

A mérleg titka

A normális testsúly előnyét számos forrás igazolja. Ha túlsúlyosak vagyunk, nagyobb igénybevételnek tesszük ki az izmainkat, még azokat is, amelyek létezéséről esetleg nem is tudunk. Ilyenek például a medencefenék finom izmai, amelyek a vizeletmegtartáshoz szükségesek. A túlsúly ebből a szempontból is veszélyes, de nincsenek biztonságban azok sem, akik folyamatosan súlyproblémákkal küszködnek. A hízás-fogyás körforgása hasonló, ha nem nagyobb megterhelést jelent a záróizmokra.

Álljon egyenesen!

Nem, nem kell az úttörő-ünnepségek vigyázzállására gondolni, de a helyes testtartás igenis sokat számít kontinenciánk szempontjából. Az egyenesen tartott hát, a kiemelt mellkas, az egyenes fejtartás együtt lehetővé teszik, hogy csökkenjen a hasi szervek előreesése és ne nyúljanak meg a medence szalagjai. Ezért inkább húzza ki magát!

Gyorsabban, magasabbra, erősebben

A sport szinte mindenható. A legapróbb porcikánk is meghálálja, ha sokat mozgunk, és a betegségek kétszer is meggondolják, szembeszálljanak-e erős szervezetünkkel. Ha mindenre figyelni szeretnénk, gondoljunk mozgás előtt a medencénkre is! Az "ugribugri" sportok, mint például az aerobic és társai, jók ugyan, de nem kímélik a hasűri szerveinket és a szalagokat sem. Hasonló hatású még a megerőltető fizikai munka és az élsport is. Szerencsére még így is marad elég aktív mozgásforma, amellyel szervezetünket edzhetjük, kontinenciánkat pedig fokozhatjuk. Ilyen az úszás, az alakformáló torna, a gyaloglás, de még a jóga is. Ha pedig biztosra kíván menni, ismerkedjen meg a gátizom-tornával is!

Dobja el a cigarettát!

Itt és most nem soroljuk fel újra az aktív és a passzív dohányzás összes káros hatását. Ám jó, ha tudjuk, hogy a dohányfüst okozta légzőszervi panaszok miatt előbb-utóbb minden dohányos krákogni, köhögni kezd. Ekkor pedig szinte napról-napra rombolja a medencefenék finom kis izmait, elkerülhetetlenné téve így az úgynevezett stressz-inkontinenciát, amelynek fő kiváltója éppen a köhögés.

Nemcsak csinos, de kényelmes is!

Gondolta volna, hogy a túl feszes, szoros öltözet is inkontinenciát okozhat? Pedig így van, hiszen a vizeletmegtartásért felelős izmok vérellátását is képes gátolni egy-egy szorosabb öltözék! Ezért fontos, hogy kényelmes, egyáltalán nem szűk alsó ruházatot viseljen, és olyan nadrágokat válasszon, amelyek ülve is kényelmesek, nem szorítanak.

A kontinencia megőrzése nem ördöngösség. Egyedül rajtunk múlik, mennyi ideig fogjuk gondok és zavaró vizeletcseppek nélkül élni életünket.

Keressük az Év magánrendelőjét!

Ossza megmásokkal is személyes
tapasztalait!

Szavazatával wellness hétvégét nyerhet!

Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

31290

Orvos válaszol
Aktuális
Csicseriborsó-levesCsicseriborsó

Csicseriborsó-levesKülönleges finomság, melyet az egész család szívesen fogyaszt

Aranyér és a sportSport

Aranyér és a sportMozogjon a keringéséért!

Van megoldás?Striák

Van megoldás? Mik azok a striák, és mit lehet tenni ellenük?

Természetes bőrápolókBőrápolás

Természetes bőrápolókA 8 legnépszerűbb szépítő növény

A zsíros korpaKorpásodás

A zsíros korpaEgy alattomos fertőzés eredménye

TSH-szintPajzsmirigy

TSH-szintMekkora az ideális érték?

A fogamzásgátló elhagyásának következményeiFogamzásgátló

A fogamzásgátló elhagyásának következményeiOlykor felborul a ciklus és rendszertelenül jelentkezik a vérzés

Kiemelt téma cikkei

Inkontinencia teszt

Milyen gyakran vizel napközben?