Dolgok, amiket rosszul tudunk az emésztésünkről

Az emésztésünkkel és a bélrendszerünkkel kapcsolatban számos olyan elképzelés létezik, melyeket sokan elhisznek, azonban meglehetősen távol állnak a valóságtól. Ezek közül gyűjtöttünk össze néhányat.

A rágógumi összetapasztja a beleinket

Ráadásul legalább hét évig tart megemészteni – tartja a mondás, emiatt nem ajánlott, hogy lenyeljük a rágógumit. Mivel a rágógumi nem olyan, mint a többi étel, és egyben marad a szánkban, ezért könnyen bedőlhetünk ennek a tévhitnek. Azonban a rágógumi pontosan ugyanúgy viselkedik, mint bármilyen más étel, és a lenyelése után néhány nappal ki is ürül a szervezetünkből.

A csípős ételek fekélyt okoznak

A gyomorfájósoknak gyakran azt javasolták, hogy kerüljék a fűszeres, csípős ételeket, mert azok fokozhatják a gyomorfekély kialakulásának lehetőségét. A gyomorfekély kialakulásának azonban nincs köze ahhoz, hogy mit eszünk, a betegséget ugyanis vagy bakteriális fertőzés vagy pedig a gyomrot irritáló gyógyszerek (például a fájdalomcsillapítók) okozzák. A csípős és fűszeres ételek hatására romolhat a már kialakult fekély állapota az arra hajlamosaknál, de ezek az ételek közvetlenül nem felelősek a betegség megjelenéséért.

A hüvelyesek puffasztanak a legjobban

A babevésről és a szellentésről rengeteg vicc született már, és ez a vígjátékokban is visszatérő humorforrás. Azonban ha a tudomány oldaláról közelítjük meg a kérdést, a puffadásért és a szellentésekért nem elsősorban a hüvelyesek, hanem a tejtermékek a felelősek. Ráadásul minél idősebbek vagyunk, ez annál gyakrabban jelenthet problémát, az idő előrehaladtával ugyanis egyre nehezebben emésztjük meg a tejtermékekben található laktózt. Ha nagyon kellemetlenül érezzük magunkat a tejtermékek fogyasztása után, válasszunk laktózmentes változatokat vagy szedjünk laktáztartalmú étrend-kiegészítőt.

Számos dolog okozhat emésztési problémákat.
Számos dolog okozhat emésztési problémákat.

A laktózérzékenyek semmilyen tejterméket nem fogyaszthatnak

A laktózérzékenység lényege, hogy az érintettek nehezen emésztik meg a tejtermékekben található laktózt, vagyis a tejcukrot. Ezek a nehézségek azonban egyénenként eltérőek lehetnek: vannak, akik csak a tejet nem bírják, a joghurtot viszont igen, mások számára jégkrémek problémásak. A kemény, érett sajtok sokak számára jól tolerálhatóak. Gyakran csak úgy tudja egy laktózérzékeny megállapítani, hogy pontosan mi váltja ki nála a tüneteket, ha több dolgot is kipróbál.

Az öregedés székrekedéssel jár együtt

Az valóban igaz, hogy idősebb korunkra lelassul az anyagcserénk és gyakrabban küzdhetünk székrekedéssel, ezt azonban nem az évek okozzák. Az idősebbek gyakran szednek olyan gyógyszereket, amelyek mellékhatásai között találhatjuk a székrekedést. Az idő előrehaladtával ráadásul egyre kevesebbet mozgunk, egyre kevesebb folyadékot iszunk, és az étrendünk sem olyan változatos, mint korábban, ezek pedig mind székrekedést okozhatnak.

Az IBS diétával meggyógyítható

Az irritábilis bél szindróma igen összetett, és jelen tudásunk szerint nem gyógyítható betegség, mely megfelelő terápiával nagyon jól kezelhető. Azonban az étrend megváltoztatása gyakran nem elegendő. Bár az igaz, hogy jó néhány étel okozhat kellemetlen tüneteket, és ezeket érdemes kihagyni az étrendünkből, de arról sem szabad elfeledkezni, hogy az IBS-es tüneteket például a stressz és a szorongás is felerősítheti. Érdemes tünet- és étkezési naplót vezetni, az étrendünk átalakítása mellett pedig stresszcsökkentő technikákat is elsajátítani.

A valódi gluténérzékenységet a fájdalom jelzi

A gluténérzékenység klasszikus tünetei közé tartozik a puffadás, a fokozott gázképződés, a hasfájás és a hasmenés, de sokan nem tapasztalják meg ezeket a tüneteket, ráadásul ezeket más emésztőrendszeri betegségekkel is könnyen össze lehet téveszteni. A gluténérzékenység tünetei között találhatjuk ezek mellett például a vérszegénységet, a depressziót, a bőrproblémákat is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra