Kiút a hepatitis C fertőzésből

A hepatitis C fertőzéssel élőknek a betegség mellett gyakran meg kell küzdeniük a társadalom részéről a kórképet övező alaptalan félelmekkel és megbélyegzéssel.

Az orvosszakma és a hepatitises betegek érdekeit képviselő betegszervezetek munkájának köszönhetően mára sokat javult a helyzet. Egyre inkább sikerül áttörni a társadalmi kirekesztés falát, eloszlatni a félelmeket. A korszerű terápiás lehetőségeknek köszönhetően pedig egyre nagyobb valószínűséggel ki lehet gyógyulni a fertőzésből.

A HCV fertőzés korábban a megfelelő társadalmi ismeretek és igazán hatékony kezelési lehetőségek hiányában hasonlóan nagy stigmát jelentett, mint például az AIDS. Számos negatív képzet, téves információ él sokak fejében a betegségről. Sosem felejtem el, milyen üdítő érzés volt őszintén beszélgetni nagynénémmel a betegség okairól. Számos erénye mellett konzervatív asszony, így annak, hogy több mint tíz évig saját maga előtt is letagadta az fertőzöttségét, egyik fő oka az volt, hogy a hepatitis C hallatán azonnal egy rocksztár kicsapongó élete jelent meg lelki szemei előtt. Amellett, hogy tisztáztuk a félreértést, egyben arról is sikerült meggyőznöm, hogy nem az ő feladata megítélni mások életmódját. Fő, hogy ma már bárkinek, aki HCV fertőzött, esélye van a gyógyulásra.

A fertőzést a legkonzervatívabb életstílus mellett is meg lehetett kapni

Az orvosi célokra felhasznált vért és vérkészítményeket 1992 előtt nem szűrték, mert még nem is tudtak a kórokozó létezéséről. Hányan válhattak akkoriban fertőzötté azok közül, akik akkor például egy műtét, szülés vagy közlekedési baleset során vért kaptak, és aztán adhatták tovább a vírust pl. fogorvosnál vagy tetováló szalonban, mit sem tudva a májukat titkon romboló vírusról? Szintén kiemelten veszélyeztetettek lehetnek az egészségügyi dolgozók, vagy a tartósan egészségügyi intézetben gondozottak, valamint a HCV pozitív anyák gyermekei. Sőt, manapság a fiatalok körében hatalmas népszerűségnek örvendő testékszerek is veszélyforrást jelenthetnek a fertőzés szempontjából.

1992 óta tesztelik az orvosi célra használt vért hepatitis C vírusra

Ha valaki veszélyeztetett, kiemelten fontos, hogy részt vegyen szűrésen. Egyrészt minél előbb el lehet kezdeni a megfelelő kezelést, másrészt tisztában kell lennie azzal, milyen lépéseket kell megtennie annak érdekében, hogy ne adja tovább a fertőzést. Fontos tudni, hogy a HCV sokszor évekig, évtizedekig nem okoz tüneteket. A fertőzött látszólag teljesen „egészséges”, semmi nem utal arra, hogy májproblémája lenne. Éppen ezért sokan csak későn (olykor sajnos túl későn) mennek orvoshoz, akkor, amikor már a májuk súlyosan károsodott. A késői orvoshoz fordulás mellett előfordul az is, hogy az érintett ugyan tud betegségéről, mégis elutasítja a terápiát. Ezért is volt fordulópont nagynéném életében az, amikor a Vírusos Májbetegek Országos Egyesületének (www.vimor.hu ) klub eseményén megtudta, hogy van megoldás a problémájára.

A betegklubokban a test gyógyulása mellett a lélekkel is foglalkoznak. A beszélgetések során meg lehet ismerni egymás történeteit, megtudni, kinek, hogyan sikerült legyőzni félelmeit, megküzdeni a bizonytalansággal, ismét bízni a jövőben és boldogan megélni a mindennapokat. A betegszervezetek sokat tesznek azért is, hogy ne övezze már a betegséget félelem és megbélyegzés a társadalom részéről.

A gyógyulás érdekében a májbetegségekkel foglalkozó, úgynevezett hepatológiai centrumokat kell felkeresni. A központokban a betegség specialistái a rendszeres kontroll mellett segítenek abban is, hogyan lehet hozzáférni a leghatékonyabb terápiás lehetőségekhez. A legújabb terápiák elérése ugyanakkor korlátozott: egy szakmai szempontok mentén felállított várólista alapján juthatnak hozzá a betegek. A várólistára kerülésről a hepatológia centrumokban dolgozó szakorvosok döntenek a betegek általános egészségi állapota és helyzete alapján. Az orvosok gyógyító munkájának köszönhetően a vírus mellett végleg megszabadulhatunk attól a lelki tehertől is, amit a betegség jelent.

Jelen cikk az AbbVie Kft. Támogatásával készült.

Jelen dokumentum általános tájékoztatási céllal készült és nem helyettesíti az egészségügyi szakemberrel történő konzultációt. Konkrét panasz, kérdés esetén kérjük, forduljon kezelőorvosához!

HUHCV160198k

Lezárás dátuma: 2016.08.22.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra