Hogyan kommunikáljon hallókészülék-viselőkkel?

Akinek tökéletes a hallása, nehezen tudja elképzelni, mit és mennyit hall egy hallókészüléket viselő ember. Vagy attól félünk, hogy alig hallanak valamit, vagy úgy kezeljük őket, mintha hibátlan lenne a hallásuk: mindkét út hibás.

Az általános tévhittel szemben a hallókészülék nem olyan, mint a szemüveg, azaz nem javítja olyan mértékben a hallást, mint a szemüveg a látást, de így is sokat segít azoknak, akik hozzáértő segítségével kiválasztják, és rendszeresen használják őket. Ha még nem találkoztunk olyannal, aki ilyen készüléket visel, mert például most kerülünk először egy társaságban, vagy most látunk először vendégül ilyen embert, tanácstalannak érezhetjük magunkat. Nem kell azonban megijednünk, hiszen már apróbb kommunikációs változtatásokkal is sokat tehetünk hallókészüléket viselő ismerősünkért, és azért, hogy a beszélgetés mindkettőnk számára élvezetes legyen.

Mit tegyünk?

  • Beszélgetés közben ne nézzünk másfelé, úgy forduljunk, hogy beszélgetőpartnerünk lássa a szánkat, mert sokan tudnak-vagy, az idők során megtanulnak-szájról olvasni, és ez segíti a megértést
  • Ha beszélgetni szeretnénk egy hallókészüléket viselő ismerősünkkel, előbb vegyük fel a szemkontaktust
  • Mindig tisztán, érthetően, normál sebességgel, vagy annál egy nagyon picivel lassabban beszéljünk, de nem kell szótagoltan, erőltetetten lassan beszélnünk sem: ez ugyanúgy ronthatja a megértést, mint a hadarás
  • Amennyiben többen vesznek részt a társalgásban, érdemes odafigyelni arra, hogy egyszerre csak egy ember beszéljen
  • Ha beszélgetőpartnerünk nem érti meg, amit mondunk, fogalmazzuk meg mondanivalónkat máshogy, és próbáljunk meg kicsit változtatni beszédmódunkon is: így, a változásokkal könnyebb lesz a megértés is

Hogyan kommunikáljon hallókészülék viselőkkel? (Fotó: Europress)

Hogyan kommunikáljon hallókészülék viselőkkel? (Fotó: Europress)

Mit ne tegyünk?

  • Ne motyogjunk vagy suttogjunk, illetve, ha erre hallókészüléket viselő beszélgetőpartnerünk megkér minket, ne sértődjünk meg: nem megbántani akar minket, hanem megérteni, amit mondunk
  • Ne kiabáljunk: nem értik meg jobban, sőt a hangos beszéd torzítja a hangokat, és még a szájról olvasást is megnehezíti
  • Ne együnk, ne simogassuk az arcunkat, ne takarjuk el szánkat beszéd közben
  • Ne kezdjünk el oldalról vagy hátulról beszélgetni hallókészüléket viselő ismerősünkkel
  • Ne artikuláljunk túlzottan, mert nem segítünk, inkább kellemetlen, zavaró helyzetbe hozzuk az érintettet

Ha hallásproblémával élő vendéget várunk, számos apró trükkel tehetjük élvezetesebbé számára a rendezvényt. Bár nagyon hangulatos a háttérzene a többi vendég számára, hallókészülékkel élő társunk miatt inkább halkítsuk le, vagy kapcsoljuk ki azt. Ne menjen a háttérben televíziókészülék sem, mert még lenémítva is zavarhatja villódzásával vendégünket. Ezenkívül homály és hangulatfények helyett rendesen világítsuk meg helységet, hogy jobban lássa az arcokat. Amikor az ülésrendet tervezzük, ültessük a hallókészülékkel élőt központi helyre, hogy mindenkit jól lásson, és könnyen afelé fordulhasson, aki éppen beszél.

Mindezek így leírva talán körülményesen hangzanak, de hamar bele fogunk jönni a hallókészüléket viselő ismerősünkkel való kommunikációba , aki nagyon hálás lesz tapintatunkért.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra