Halláskárosító tényezők

Fülünket nemcsak a halláskárosító betegségektől kell óvnunk, hanem a külső behatásoktól, és a fokozott zajterheléstől, beleértve a modern világ vívmányaitól, a digitális zenelejátszóktól is.

A hallásvesztés lehet vezetéses, illetve idegi jellegű: míg az előbbi főként gyermekeknél gyakori, a másik felnőtteknél fordul elő leginkább. A vezetéses halláscsökkenést a hangvezető-rendszer – azon belül is a külső hallójárat, a dobhártya és a középfül – károsodása okozhatja. Leggyakrabban a megnagyobbodott orrmandula, illetve a középfülgyulladás kezdheti ki a hallást, de más fertőző megbetegedések is – mint például a mumpsz, a kanyaró, a bárányhimlő, az agydaganat – is kárt tehet a belső fül szerkezetében.

A középfülgyulladás a dobhártya mögötti folyadék vagy genny felhalmozódást jelenti, amely elzárhatja a hang terjedési útját. A felgyülemlett folyadék hetekig, de akár hónapokig is megkeserítheti a beteg mindennapjait, halláscsökkenést okozva. Jó hír azonban, hogy a folyadék után – amely gyógyszeres kezeléssel felgyorsítható – visszatérhet a hallás.

Fülzsír, pofon, fejsérülés

Banálisnak tűnő oka is lehet a halláscsökkenésnek, ilyen például a hallójáratot eltömítő fülzsír. Ebben az esetben pedig a fültisztító pálcikák sem segítenek, inkább rontanak a helyzeten: mivel a végük sokszor nagyobb, mint a hallójárat, így befelé toljuk a váladékot. Nem véletlen, hogy a szakorvosok többsége nem ért egyet ezen pálcikák használatával. Egyöntetű vélemény szerint a fület maximum addig szabad zsebkendővel, törölközővel kitörölni, ameddig a kisujjunkkal elérünk. A spray-k sem jelentenek tökéletes megoldást, sőt, a szakorvosok tapasztalata szerint sokan kötnek ki az ügyeleten azok használata után is. A bekeményedett a fülzsírt még mindig paraffinolajjal a legjobb felpuhítani, hogy utána mechanikusan kiszedhessék. Tehát, aki tudja, hogy intenzív a fülzsírtermelődése, az olykor ne restelljen elmenni kimosatni.

Halláskárosító tényezők (Fotó: Europress)

Eltömítheti a fület idegen tárgy, vagy szennyeződés is, megfázásnál vagy allergiánál például folyadék is. Szintén hallásvesztéssel járhat, ha a például egy lyuk vagy idegen tárgy a dobhártyán – valamivel beleszúrunk – megzavarhatja a dobhártya rezgését. Szintén ritka eset lehet, de egy a fülre célzott hógolyó is megrepesztheti a dobhártyát, a hirtelen keletkező nyomáskülönbség miatt. Ahogy egy nagyobb pofon, netán esés, fejsérülés következménye is lehet mindez. A hallócsontok – a kalapács, az üllő és a kengyel – ugyanis jól működő összeköttetésben vannak, ha ezek, esetleg a köztük lévő kis ízületek valamelyike erőteljes külső hatásra kibicsaklik, vagy a láncolat megszakad, akkor a hangvezetés szintén nem lesz tökéletes.

A munkahelyi zajterhelést szigorúan szabályozzák a munkavállalók hallásának érdekében. Többet is megtudhat erről a Hallásspecialista blogon: http://hallasspecialista.blog.hu/2013/12/17/mit_erdemes_tudnunk_a_munkahelyi_zajvedelemrol

A hallóideg károsodása

Az idegi jellegű halláskárosodást a belső fülben elhelyezkedő "csiga", valamint a csigából kiinduló hallóideg-károsodása okozza. Jellemzően zajártalmak, valamilyen infekciós behatások, anyagcsere-betegségek és egyéb belgyógyászati betegségek, keringési zavarok válthatják ki.

A hirtelen hangos zaj vagy igen magas, és folyamatos zajszint – lehet munkahelyi ártalom is – idővel maradandó károsodást okozhat a fülzúgást vagy halláscsökkenést.

Az évek múlásával amúgy is számolni kell a hangot érzékelő szőrsejtek csökkenésével, ezért fontos, hogy megtegyünk minden óvintézkedést, és ne rontsunk a helyzeten még idő előtt. Már azzal sokat tehetünk a hallásunkért, ha kerüljük a káros zajszintet, hiszen nincs visszaút: az elvesztett hallást már nem lehet visszaszerezni. A korszerű technológiával készült, olykor küllemben is dizájnos hallókészülékek messze nem azt az "élményt nyújtják, mint a jól működő fül.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra