A hallókészülékek típusai, működése

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Sok hallásproblémával élő ezeknek az eszközöknek köszönheti, hogy ismét tud kommunikálni. De miből is válogathat az, akinek szüksége van a legújabb technikai vívmányok segítségére? Ennek jártunk utána.

A hallókészülékek apró elektronikus eszközök, amelyek felerősítik és érthetővé teszik a hangokat azok számára, akik valamilyen hallásproblémával küzdenek. Valamennyi készülék közös tulajdonsága, hogy egy bennük elrejtett mikrofon fogja fel a hangokat, majd egy elemmel működő erősítő felerősíti, majd továbbadja az érintettnek. Ám abban nagyon is eltérőek ezek a készülékek, hogy mekkora alkatrészekkel, és milyen elrendezéssel működnek. Mára elavultak az analóg készülékek, amelyek néhány kézi állítási lehetőségen - szabályozható erősítés vagy hangszín - kívül mást nem nagyon tudtak.

Digitális hallókészülékek

A mikroprocesszorral felszerelt digitális készülékeknél számtalan paraméter megváltoztatásával pontos, személyre szabott és különböző élethelyzetekben használható - például otthoni, utcai, színházi, telefonálást könnyítő, tévénéző vagy éppen zenehallgató - beállítás, program érhető el, általában ezek között egy gombnyomásra lehet váltani. Ma már többféle hallókészülékből lehet válogatni, és akár "láthatatlanná" is lehet tenni őket: elhelyezhetők például a hallójáratban, a fül mögött, vagy akár egy szemüveg szárában is. Azonban a különböző digitális hallókészülékek között is vannak különbségek, amelyet az alábbi jellemzőik határoznak meg. Ilyen például a csatornaszám. Minél magasabb ez, annál jobban ráilleszthető a hallásgörbére, így élethűbb lesz a hallás, kifinomultabb a hallásélmény.

Hasonlóan fontos jellemzője a digitális hallókészülékeknek a mikrofon, illetve azok száma. A mikrofonok arra szolgálnak, hogy a hangokat begyűjtsék és továbbítsák a hallókészülékbe. A több mikrofonnal rendelkező hallókészülék esetén a készülék a szemből érkező hangokat kiemeltebben, a hátulról jövő hangokat pedig kevésbé erősíti, ezáltal jobb irányhallást és kiváló beszédértést biztosít.

A digitális technológiával arra is van lehetőség, hogy a hallókészülék vezeték nélkül kapcsolódjon arra alkalmas készülékekhez, például televíziókhoz, számítógépekhez vagy éppen mobiltelefonokhoz, zenelejátszókhoz.

Fül mögött, rejtőzve

Van olyan készülék, amely mindenféle feltűnés nélkül elhelyezhető a fül mögött - a hang egy fülilleszték segítségével jut el a hallójáratba. Egyik jó tulajdonsága, hogy viszonylag kicsi a szervizigénye, mivel a hallókészülék elektronikája a hallójáraton kívül helyezkedik el, így nem zavar be a fülzsír és a fülben gyakori párásodás sem. További előnye a nagyobb kezelőfelület, ez pedig jól jön azoknak, akiknek nehézséget okoznak a finom mozgások. A fül mögötti készülékekből is többféle van: van nyitott és zárt illesztésű, illetve külső hangszóróval felszerelt is. A nyitott illesztéket azoknak ajánlható, akiknél csökkent a magas frekvenciájú hangok érzékelése, míg a mély hangok meghallása ép, vagy enyhe fokban károsodott. Nem zárja el a hallójáratot, emiatt természetes hallásélményt nyújt, a fül jól tud szellőzni, nem alakul ki a dugultság érzet.

A hallókészülékek típusai, működése (Fotó: Europress)

A hallókészülékek típusai, működése (Fotó: Europress)


A zárt illeszték súlyos halláscsökkenésnél is bizonyít, így érhető el a legnagyobb hangerősítés anélkül, hogy a hallókészülék sípolna, gerjedne. Jellemző, hogy ezt a fajtát egyénre "szabják", a hallásveszteség és a fül anatómiai felépítését szem előtt tartva. A külső hangszórós készülékek egy vékony vezeték segítségével juttatják a hangot a hallójáratba elhelyezett hangszóróba, ezáltal nagyobb erősítésre ad lehetőséget, amellett hogy a nyitott illesztés komfort érzetét nyújtja kellemetlen gerjedő, sípoló hang nélkül. Mivel a hangszóró a hallójáratban van, kisebb erősítéssel is jó lehet hallás.

Készülék a fülben

A fülbe helyezhető készülék szintén egyénre szabva készül, ahogy az észrevehetetlensége is garantált. Itt is többféle megoldás közül lehet választani: van mélyhallójárati, hallójárati és fülkagyló méretű. A mélyhallójárati készülék leginkább kis és közepes fokú halláscsökkenés korrigálására alkalmas. Behelyezésénél kell a jó kézügyesség, de cserébe kívülről csak egy parányi damilszál látható, amely a készülék kivételénél szükséges.

A hallójárati készülék enyhén súlyos halláscsökkenésnél is bevethető, mérete miatt ugyanis nagyobb teljesítményre képes, több mikrofonos rendszerrel ellátható, amely az irányhallásban nyújt segítséget. A fülkagyló méretű készülék a legerősebb és a legnagyobb is egyben, ezért kezelése egyszerűbb és súlyos halláskárosodás kiküszöbölésére is megfelelő. Hátránya, hogy napi tisztítást igényelnek, és sűrűbben kell elemet cserélni bennük.

Hangok a szemüvegszárból

A szemüvegszáras, speciális hallókészülékek akkor kerülnek szóba, ha a fenti típusokkal nem lehetséges a hallás korrekciója, olyan eredetű fülbetegsége, tartós fülfolyása van a betegnek, ami a rontja a hallást, a hallás korrekciójára pedig már nincs orvosi segítség. A készülékben egy csontvezetéses hallgató a hangvezető rendszert megkerülve, közvetlenül a hallószervet, a csigát ingerli. Hátránya, hogy ha a készülék meghibásodik, akkor a szemüveg sem viselhető, és mindez fordítva is igaz.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+31, +36 °C
Minimum:
+16, +23 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a Tiszántúlon döntően fátyolfelhők borítják majd az eget, máshol többnyire gyengén felhős időre és szikrázó napsütésre van kilátás.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag