Zika vagy nyugat-nílusi: mi a különbség?

1999-ben az Egyesült Államokat váratlanul érte, hogy területén megjelent az addig csak Afrikában, Európában és Ázsiában regisztrált nyugat-nílusi vírus. Hasonló helyzet állt elő az utóbbi időben, mikor az addig csak Közép- és Dél-Amerikában fertőző Zika-vírus is elkezdte szedni áldozatait.

Napjainkban a fejlett utazási lehetőségeknek „hála”, bármely betegség képes legyőzni a kontinenseket elválasztó távolságokat.

Egyébként a két fent említett vírus meglepően hasonlít egymásra. Például mindkettőt szúnyogok terjesztik; a vérszívó rovarok az emberiség legnagyobb ellenségei közé tartoznak, évente legalább egymillió ember halálát okozzák.

Mind a nyugat-nílusi vírus Afrikából származik, és a flavivírusok családjába tartozik, mint a sárgaláz, a Dengue-láz, a Chikungunya-láz, illetve a legtöbb szúnyog terjesztette kór.

Mi mindent kell tudni a zikavírusról?

Hasonlítanak abban is, hogy mindkét betegség sok esetben teljesen tünetmentes, ha pedig mégis megjelennének a szimptómák, többnyire láz, fáradság, fejfájás, és a test különböző pontjain jelentkező fájdalom képében mutatkoznak meg. A Zika esetében gyakori a nagy kiterjedésű kiütés, ami a nyugat-nílusi vírusra nem jellemző.

Hasonlóak abban is, hogy egyik betegségre sincsen megelőző oltás , sem gyógymód. Az egyetlen védekezés, ha megakadályozzuk, hogy a szúnyogok a fertőzött területen összecsipkedjenek minket.

Mindkét betegséget a szúnyogok terjesztik

Természetesen akad különbség is a két betegség között. Noha mint említettük, mindkettőt a szúnyogok terjesztik, a Zika-vírust csak két moszkitóalfajjal hozták eddig összefüggésbe, míg a nyugat-nílusi vírust legalább 65-féle szúnyog hordozza magában. Utóbbi betegség az embereken kívül a madarakat fertőzi még, míg a Zika az emberszabásúak körében szokott előfordulni.

Bár mindkét betegség képes anyáról magzatra terjedni, a nyugat-nílusi vírus ezt akár a szoptatás útján is el tudja érni, míg a Zika erre nem képes, igaz ez a betegség viszont szexuális úton is fertőz.

Ami igazi nagy különbség a két betegség között, az az, hogy míg az enyhe tünetek nagyon hasonlóak, a komoly betegség már teljesen más képet mutat. A nyugat-nílusi vírus nagyon ritkán ugyan, (az esetek 1 százalékában) képes megtámadni az ember idegrendszerét és akár meningitiszt (agyhártyagyulladás) vagy enkefalitiszt (agyvelőgyulladás) is okozhat. Gyakori oka az izomgyengeségnek és a gyermekbénuláshoz hasonló paralízisnek, sőt arra is volt példa, hogy halált okozott.

A Zika sokkal kevésébe veszélyes ebből a szempontból, de képes súlyos születési rendellenességeket okozni a fertőzött nők magzatában. Ilyen rendellenesség például a mikrokefália, azaz a kisfejűség.

Forrás: medicaldaily.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra