Veszélyesebb lett az ebolavírus

Genetikai mutáción ment át az ebolavírus a nyugat-afrikai járvány idején, és emiatt hatékonyabban fertőzte meg az embert - állapította meg két kutatócsoport egymástól függetlenül.

A nyugat-afrikai járványban több mint 11 ezren haltak meg 2013 és 2016 között.

Az ebolavírusról korábban úgy vélték, hogy állatokban lappang és csak ritkán kerül át emberre, hogy pusztító erejű járványt okozzon. A tudósok úgy gondolták, a vírus kevéssé képes genetikailag alkalmazkodni az emberi szervezethez.

Az ebola rohamos gyorsasággal kezdődik, majd ugyanúgy ér véget: nagyjából öt nap után eldől, hogy az érintett életben marad-e vagy sem. A veszélyes betegségről részletesen itt olvashat.

Természetes mutáció okozza a gondot

Az volt az elmélet, hogy az ebolavírus lényegében sosem változik. Azonban ez a kutatás megmutatta, hogy a kórokozó egy természetes mutációja, mely a járvány során ment végbe, megváltoztatta az emberi sejtek fertőzőképességét - hívta fel a figyelmet Kristian Andersen, a Scripps Kutatóintézet fertőző betegségek genetikájával foglalkozó igazgatója, az egyik tanulmány társszerzője.

Egymástól függetlenül két kutatócsoport is rátalált az ebolavírus veszélyes mutációjára
Egymástól függetlenül két kutatócsoport is rátalált az ebolavírus veszélyes mutációjára

Esetleges genetikai mutáció után kutatva mindkét csoport megvizsgálta a nyugat-afrikai áldozatok mintáiból vett kórokozók genetikai térképét. Találtak is végül egy olyan mutációt, amely a járvány korai szakaszában akkor jelent meg, amikor az áldozatok száma exponenciálisan kezdett növekedni.

Hatékonyabbá vált a vírus

A GP-A82V jelű mutáció megváltoztatta azt a glikofehérjét, amelynek segítségével az ebola képes bejutni a sejtekbe. Állati sejtekkel végzett kísérletek azt mutatták, hogy a mutáns vírus hatékonyabban hatol be az ember és a főemlősök sejtjeibe. Más emlősök szervezetébe viszont nem jut be könnyebben.

Sőt, Jonathan Ball, a Notthinghami Egyetem virológusa, a másik tanulmány társszerzője szerint az említett mutációval csökken a vírus képessége, hogy a kórokozó feltételezett forrása, a denevér sejtjeibe hatoljon.

Az ebolavírus GP-A82V mutációja a legutóbbi járvány összes fertőzésének nagyjából 90 százalékát idézte elő a kutatók becslése alapján.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra