Új módszerrel küzdenek a súlyos COVID-19 ellen

Több százmillió eurós ráfordítással új terápiát vezetnek be Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegség (COVID-19) súlyos lefolyásának megelőzésére - ismertette Jens Spahn szövetségi egészségügyi miniszter.

A szövetségi költségvetés forrásaiból 400 millió eurót, vagyis mintegy 144 milliárd forintot költöttek egy úgynevezett monoklonális antitestkészítmény bevezetésére. Németország az első európai uniós tagállam, ahol elkezdik használni az új fejlesztésű szert a koronavírus -fertőzöttek kezelésére. Az ország már kétszázezer adagot vásárolt a készítményből, amelynek alkalmazását a napokban meg is kezdik - egyelőre csak az egyetemi klinikákon.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus világjárvány, koronavírus kezelése, koronavírus mutáció, koronavírus brit variáns, koronavírus Németország, koronavírus antitestkészítmény
Több százmillió eurós ráfordítással új terápiát vezetnek be Németországban. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Trump-ot is ezzel kezelték

Mint kiderült, ez az a terápia, amelyek Donald Trump akkori amerikai elnök is kapott, amikor tavaly októberben kórházba került az új típusú koronavírus okozta fertőzés miatt. Az antitestkészítmény úgy hat, mintha egy "passzív oltás" lenne. Alkalmazása az úgynevezett rizikópácienseknél hozzásegíthet a súlyos lefolyású betegség megakadályozásához - mondta Jens Spahn. Azt azonban nem árulta el a miniszter, hogy melyik gyártótól vásárolták az új gyógyszert, de újságírók érdeklődésére a tárca sajtóosztályán közölték, hogy két szerződést kötöttek. Az egyik az Eli Lilly amerikai gyógyszeripari társaság Bamlanivimab nevű készítményéről, a pedig másik az ugyancsak amerikai Regeneron két, egyszerre alkalmazandó, Casirivimab, illetve Imdevimab nevű szeréről szól.

Egyre jobban elterjed a brit mutáció

Koronavírus: tényleg halálosabb a brit mutáció? A válaszért kattintson ide!

Közben a szövetségi kormány kancelláriaminisztere, Helge Braun arra figyelmeztetett, hogy Németországban is meghatározóvá válik az új típusú koronavírus először Nagy-Britanniában azonosított, a korábbiaknál fertőzőképesebb változata (B.1.1.7). Az új mutáció ugyanis egyre inkább terjed az országban, ez pedig gondokat okoz majd, hiszen még nehezebbé teszi a járványügyi védekezést. Több kórházban is ez a változat okozott járványkitörést - mutatott rá Braun, felidézve, hogy a hét végén teljes egészében karantén alá kellett helyezni egy berlini klinikát, mert egyszerre 14 fertőződést regisztráltak.

Koronavírus: a lazítás szabadon engedné az új mutációkat. A részletekért olvassa el korábbi cikkünket!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra