Tovább terjedhet az ebola

Nemzetközi vészhelyzetet hirdetnek a Kongói Demokratikus Köztársaságban tomboló ebolajárvány miatt - döntött az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészhelyzeti bizottsága. A WHO emellett felszólította a szomszédos országokat, hogy növeljék készültségüket az esetek felismerésére és kezelésére, mert a járvány átterjedhet más országokba is.

Ötéves kisfiú halt meg az ebolajárvány miatt - részletek itt!

A járvány egyelőre csak regionális, nem pedig globális fenyegetést jelent - hangsúlyozta Robert Steffen, a bizottság vezetője. A WHO történetében ez az ötödik alkalom, hogy nemzetközi vészhelyzetet hirdettek. A döntés értelmében a szervezet nemzetközi ajánlásokat fogalmaz meg, valamint pénzügyi támogatások is elérhetővé válnak a járvány sújtotta térség számára.

Meghozták a döntést

A WHO egy hónappal ezelőtt még arról döntött , nem szükséges nemzetközi vészhelyzetet hirdetni a kongói járvány miatt. A szervezet akkor arra hivatkozott, hogy a döntéssel járó utazási és kereskedelmi korlátozások komoly károkat okoznának a kongói gazdaságnak. A napokban azonban jelentések érkeztek arról, hogy az ebola elérte a Kongói Demokratikus Köztársaság Észak-Kivu tartományában lévő Goma városát. A vírus először jelent meg ezen a milliós lakosú településen azóta, hogy tavaly augusztus elején a járvány ismét felütötte a fejét az afrikai országban.

E fejleményekkel kapcsolatban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főtitkára is megszólalt. Tedros Adhanom-Ghebreyesus szerint a betegség megjelenése a kelet-kongói Gomában megváltoztathatja a vírus terjedésének ütemét. A ruandai és ugandai határhoz egyaránt közel eső Goma városában egyelőre 22 ember fertőződhetett meg a vírussal a kongói egészségügyi minisztérium szerdai közlése szerint.

ebola, ebolajárvány, fertőző betegség, ebola elleni védőoltás
Attól tartanak, hogy az ebola átterjedhet más országokba is. Fotó: 123rf

Már 1600-an haltak meg

A Kongói Demokratikus Köztársaságban tavaly kitört ebolajárványnak eddig már több mint 1600 halálos áldozata van, és összesen mintegy 2500-an fertőződtek meg. A kór most először egy konfliktus sújtotta térségben szedi áldozatait, ahol mintegy száz lázadó csoport harcol egymással az ásványkincsek kitermelésének ellenőrzéséért. Eközben a WHO attól tart, hogy a járvány átlépheti a kongói határt, és átterjedhet a szomszédos Ugandára is.

A szervezet értesülései szerint egy júliusban elhunyt kongói nő - akiről utóbb derült ki, hogy megfertőződött a vírussal - rosszul lett egy ugandai piacon, ahová halat árulni járt. A nő az Ugandában lévő piacon többször is hányt, ami a vírus terjedése szempontjából kockázatot jelent. Az ugandai egészségügyi minisztérium jelentése szerint a nő július 11-én lépett be az országba, és 19 másik halárussal érintkezhetett, valamint további 590 személy beoltására lehet szükség. Az ugandai és kongói hatóságok jelenleg próbálják megtalálni azokat az embereket, akik esetleg veszélyben lehetnek amiatt, hogy érintkeztek a nővel.

Az ebolát 1976-ban, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti felében található Ebola folyó melletti településeken észlelték először. A vírus természetes hordozói egyelőre nem ismertek, de a legvalószínűbb, hogy a denevérek lehetnek. A kór fertőzött ember vagy állat testnedvével való közvetlen érintkezés által terjed. A betegség súlyos vérzéssel jár, a halálozási arány egyes esetekben akár 90 százalékos is lehet. A legsúlyosabb ebolajárvány legalább 11 ezer ember életét követelte 2014-15-ben Nyugat-Afrikában.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra