Több rákos juthat korszerű kezeléshez

Javulást hozhat 2017 több, eddig méltányossági alapon kérhető és hosszú várólista alapján elérhető speciális gyógyszer esetében. Sok rákbeteg és Hepatitis C fertőzött juthat hozzá korszerű kezelésekhez.

Az év elejétől óriási változás indult el több betegségtípus kezelésében, aminek eredményeként a gyógyszerre szorulók gyorsabban juthatnak hozzá az életmentő terápiákhoz - nyilatkozta a Népszavának a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatója, Kiss Zsolt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tavaly október végén megjelent rendelete révén 15 új, innovatív gyógyszer kerülhetett a támogatott hatóanyagok közé, így 4 onkológiai terápiás területen vált kiszámíthatóbbá a daganatos betegek kezelése.

HPC
Hepatitis teszt ampulla. Nem csoda, ha valaki gyógyulni akar ebből a fertőzésből

A főigazgató elmondta, hogy a forgalmazásukhoz szükséges közbeszerzéseket kiírták, van olyan terület, ahol a folyamat már le is zárult, ami jelentősen csökkentheti e gyógyszerek árát. Az eddig csak méltányossági alapon igényelhető készítmények a tételes elszámolású gyógyszerek között sokkal gyorsabban hozzáférhetőek a páciensek számára.

A legkorszerűbb, interferonmentes Hepatitis C (HCV) gyógyszereknél akkor gyorsulhat a hozzáférés, ha több pénz jut a várólistán szereplőkre. Kiss Zsolt emlékeztetett, hogy egy szakmai bizottság dönt nagyon szigorú feltételek alapján arról, ki juthat hozzá a gyakorlatilag teljes gyógyulást kínáló gyógyszerekhez. Néhány éve vezették be a páciens állapotát mutató pontozásos rendszert, amelyben "nincsenek beelőzések a sorban" - tette hozzá. A betegek érthető módon türelmetlenek, naponta keresik őket panaszaikkal, ezért az alapkezelő és az államtitkárság együtt keresi a megoldást, hogy miként lehetne olcsóbban beszerezni a pirulákat.

A három havi kezelés ára 15-20 millió forint, s 2016-ban 5 milliárd forintot költöttek a legsúlyosabb állapotban lévő 200-250 beteg gyógyítására. Az érintettek betegszervezetei ugyanakkor azt várják, hogy ne csak ennek a körnek legyen elérhető a korszerű, mellékhatásokkal alig járó terápia, hanem minden igazoltan hepatitis C pozitív beteg jogosult legyen a leghatékonyabb és legbiztonságosabb kezelésre attól a pillanattól kezdve, hogy diagnosztizálták nála a betegséget.

A hepatitis C egy RNS vírus, amely gyakran okoz krónikus májgyulladást. A gyulladás véglegesen és súlyosan károsítja a májsejteket, így a beteg szerv idővel nem tudja ellátni feladatát. Májzsugor, még később májrák alakulhat ki. Ha a májsejtek pusztulása már olyan mértékű, hogy a szerv nem tudja ellátni méregtelenítő és fehérjeépítő (albumin, alvadási faktorok) feladatát, az a beteg halálát jelenti. Részletek!

Világszerte 400 millió embert érint a HCV-fertőzés, ami a HIV-fertőzöttek számának tízszerese, de csupán minden századik beteg jut kezeléshez. A WHO 149 tagállama egyhangúlag fogadta el a Hepatitis Stratégiát, amelynek legfontosabb célja az újonnan felfedezett esetek számának 90 százalékos csökkentése, amiben kiemelkedő szerepet szánnak a felvilágosításnak.

A legnagyobb gond - érvelnek a betegek -, hogy maga az egészségügyi propaganda hibás, hiszen változatlanul a fertőzöttet teszi felelőssé a betegségért, miközben az szinte kizárólag a vér útján kapható el . Valóban sok magát tűvel belövő kábítószerhasználó is érintett, de szakemberek szerint is többen vannak, akik valahol a magyar egészségügyben "szerezték be" a fertőzést.

Erről nagy a hallgatás, ahogy azt sem terjeszti az egészségügyi kormányzat, hogy ezért a legveszélyeztetettebb körben épp az ágazat alkalmazottai vannak. Az átlag népességhez viszonyítva közöttük kétszeres a fertőzöttek aránya.

Forrás: Népszava

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra