Rengeteg gyereket nem oltottak be

Tízből egy, azaz világszerte csaknem 20 millió gyerek nem kapta meg tavaly a védőoltást olyan súlyos betegségek ellen, mint például a kanyaró vagy a diftéria - áll az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) és a világszervezet gyermekalapjának (UNICEF) közös jelentésében.

Felnőttkorban is hasznos a védőoltás - a részletekért kattintson ide!

2018-ban a beadott oltások száma nem növekedett, és a stagnálás különösen a szegényebb országokra, illetve a válságövezetekre volt jellemző. Kimutatták, hogy 2010 óta az oltottsági arány megállt 86 százalék körül, ez pedig szakértők szerint még mindig túl alacsony, még akkor is, ha belekalkulálják a nyájimmunitás jelenségét is. Ez utóbbi - amennyiben a közösségben elegendő számú oltott ember él - elvileg védelmet nyújt a nem oltottaknak is. Tehát minél több ember oltanak be, annál valószínűbb, hogy az oltást nem kapó gyerekek is biztonságban vannak.

oltás, vakcina, injekció, védőoltások, fertőző betegségek, kanyaró, járvány
A járványokat az átoltottsági arány növelésével lehetne megfékezni. Fotó: 123rf

Veszélyben a szegényebb országok

"A vakcinák a legfontosabb eszközök közé tartoznak a járványok megelőzésében" - szögezte le Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO vezetője. Mint mondta, a mélyszegénységben és a válságövezetben élő gyerekekhez tudják a legnehezebben eljuttatni az oltóanyagokat, de veszélyben vannak az otthonukat elhagyni kényszerülők is.

A jelentés kiemeli, hogy 2018-ban a kanyarós esetek száma több mint a kétszeresére nőtt, ezáltal majdnem elérte a 350 ezret. "A kanyaró jó példa arra, mennyi teendőnk van még a megelőzhető betegségek ellen vívott harcban" - hívta fel a figyelmet Henrietta Fore, az UNICEF igazgatója. A végső cél az, hogy a világon az összes gyerek megkapja a szükséges oltásokat.

A világ oltatlan gyerekeinek csaknem fele mindössze tizenhat országból származik: Afganisztánból, a Közép-afrikai Köztársaságból, Csádból, a Kongói Demokratikus Köztársaságból, Etiópiából, Haitiról, Irakból, Maliról, Nigerból Nigériából, Pakisztánból, Szomáliából, Dél-Szudánból, Szudánból, Szíriából és Jemenból. Ha közülük megbetegszik valaki, a legsúlyosabb egészségügyi következményekkel lehet számolni, és sok esetben nem kapják meg a szükséges kezelést sem.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra