Mumpszjárvány Kanadában

nemzeti stratégia kell, hogy leküzdjék, illetve megelőzzék a járvány továbbterjedését.

Terjed a mumpsz Kanadában. Az év elején Nova Scotia tartományban jelentkezett betegség már kétszáznál több embert fertőzött meg, többek között az ország középső tartományaiban is - olvasható a WHO honlapján a kanadai egészségügyi hatóságok közlésére hivatkozó jelentés.

A kanadai tartomány egészségügyi illetékesei nemzeti stratégia kidolgozására szólították fel az ottawai közegészségügyi hatóságot, hogy leküzdjék, illetve megelőzzék a járvány továbbterjedését.

A járványos fültőmirigy-gyulladás a nyálmirigyek fájdalmas megnagyobbodását okozó vírusos fertőzés, a kanyaróval rokon paramixo vírus okozza. A levegőbe tüsszentett vagy köhögött - vírust tartalmazó - nedvességcseppek belégzésével vagy a fertőzött nyállal szennyezett tárgyak érintése útján terjed. Egész évben előfordulhat, de a leggyakoribb késő télen és kora tavasszal.

A sűrűn lakott területeken, a fertőzésre hajlamos személyek terjesztése révén, járvány alakulhat ki. Főként felnőtteknél, más szerveket is érinthet. Olykor komolyabb következményei lehetnek: terméketlenséget, süketséget okozhat, súlyos esetben akár agyhártyagyulladáshoz is eredményezhet.

A mumpsz bármelyik életkorban felléphet, de leginkább a 5-15 év közötti gyerekeknél jelentkezik, 2 év alattiak körében igen ritka. A mumpsz vírusával való egyszeri fertőzés egész életre védettséget nyújt. A mumpsz elleni védőoltást rutinszerűen végzik, izomba adják - általában a kanyaró és rubeola elleni oltóanyaggal együtt - gyerekkorban.

2007-05-09 10:55

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra