Megvan, mi lehet a következő kötelező oltás

Kötelezővé tenné a bárányhimlő elleni oltást a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. A betegséget több tízezer gyermek kapja el évente, sokuknál súlyos szövődmények alakulnak ki.

A bárányhimlő az egyetlen olyan klasszikus gyermek fertőző betegség, amely még nem szerepel a kötelező oltási rendben, ezért a leggyakoribb megbetegedéssé vált, évente 30-40 ezer a fertőzések száma - nyilatkozta az Inforádiónak Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. A szakember kifejtette: ha kötelező lenne a bárányhimlő elleni oltás, drasztikusan csökkenne a fertőzések száma.

Amikor a bárányhimlő elleni védőoltást 1995-ben bevezették az Egyesült Államokban, a szakértők arra számítottak, hogy egyszeri oltás elegendő lesz az élethosszig tartó védettség eléréséhez. Mára azonban kiderült, hogy tévedtek. Hogy miért kell emlékeztető oltást adni, arról az alábbi cikkünkben írtunk bővebben!

Tüdő- és májgyulladás is kísérheti

A bárányhimlő (varicella) fertőző, cseppfertőzéssel terjedő, piros, viszkető, hólyagos pattanásokat és lázat okozó, vírusos megbetegedés. Rendkívül fertőző volta miatt szinte mindenki már gyermekként találkozik vele. A gyermekek többsége, mintegy háromnegyede - leggyakrabban 3 és 10 éves kor között -, de legkésőbb 15 éves koráig átesik a bárányhimlőn, ezután általában egy életre védetté válnak. A bárányhimlő általában spontán és jól gyógyul, de szövődmények minden életkorban előfordulnak, gyakrabban felnőttekben. Gyermekkorban leggyakoribb szövődmény a hólyagok másodlagos fertőződése miatt kialakuló bőr- és lágyrész fertőzés (cellulitis és impetigo, azaz ótvar). Ritkább esetben tüdőgyulladás, illetve májgyulladás is kísérheti a betegséget.

A gyermekek többsége már 3 és 10 éves kora között átesik a bárányhimlőn
A gyermekek többsége már kiskorában átesik a bárányhimlőn

Ha a bárányhimlő elleni védőoltás is bekerülne a kötelezők közé, évente 30-40 ezer gyerek nem betegedne meg - jelentette ki Póta György. A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke hozzátette, ráadásul még egy normális lefolyású bárányhimlő is nagyon legyengíti az ellenálló képességet. "A bárányhimlő utáni időszakban könnyebben és súlyosabban betegszenek meg a gyerekek" - hangsúlyozta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra