Megvan, hogyan lehetne kevesebb a beteg

Decemberben a havi átlaghoz képest másfélszer annyi kisgyerek betegedett meg, így összességében csaknem 40%-kal növekedett a forgalom év végén a rendelőkben. A januári zord időjárás és az influenzajárvány miatt további növekedést várnak a szakértők, amit a friss adatok máris igazoltak.

Az immunrendszer erősítéséért jóval többet tehetnek a szülők, mint azt sokan gondolják: a fogantatástól számított első 1000 nap táplálása ugyanis meghatározó szerepet játszik a gyermekkori, sőt a felnőttkori egészség alakulásában is. A várandósság alatti táplálkozás, valamint az első 2 év megfelelő táplálása kulcsszerepet játszik az immunrendszer fejlődésében és olyan népbetegségek megelőzésében, mint a felnőttkori elhízás, a cukorbetegség vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések. Az élet első 1000 napjára úgy kell tekinteni, mint egy megismételhetetlen prevenciós időszakra - hívja fel a figyelmet Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az Első 1000 Nap Program közleményében.

beteg gyermek
A gyermekek immunrendszerét a jó táplálás megerősíti. A járvány a kicsiket érinti leginkább

A magzat szervezete azokból a tápanyagokból épül fel, amit az édesanya fogyaszt, így a terhesség alatt kiemelten fontos a megnövekedett vitaminszükséglet pótlása. Fontos, hogy az édesanya szervezetében már a terhesség előtt, a babatervezés időszakában megfelelő mennyiségben jelen legyenek az egészséges fejlődéshez szükséges vitaminok és nyomelemek . A megnövekedett vitamin- és ásványianyag-szükséglet fedezésére a szoptatás időszakában is fokozottan ügyelni kell.

Az első 6 hónapban az anyatej az elsődleges táplálékforrás a csecsemő számára. Tartalmaz minden olyan vitamint és ásványi anyagot, amire a csecsemőnek szüksége van és folyamatosan igazodik igényeihez. Tökéletes a tápanyagtartalma, így a szoptatott gyermekeknél kisebb az esély az elhízásra, alacsonyabb a vérnyomásuk és a koleszterinszintjük.

A szülőknek egyedülálló lehetőségük van arra, hogy kialakítsák gyermekük egészséges étkezési szokásait. Fontos a türelem és a fokozatosság: a babák étrendjébe csak akkor vezessünk be új ételt, amikor emésztőrendszerük már megérett rá, és egyszerre csak egy újdonságot kínáljunk.

A kisgyermekeknek 1 éves kor felett még eltérő mennyiségű és összetételű tápanyagra van szükségük, mint a felnőtteknek. Eltérő a vitamin- és ásványianyag-igényük, és a felnőttek ízlése szerint fűszerezett, sózott és cukrozott ételek még megterhelik emésztőrendszerüket. A tehéntej fogyasztása egyéves kor alatt semmiképp nem javasolt, mert magas fehérjetartalma szintén megterhelő lehet a baba emésztőrendszerének és a veséknek. Számos szakember 1-3 éves kor között is előnyösebbnek tartja az életkori tápanyagigényeknek megfelelően kialakított junior gyerekitalok fogyasztását, melyek a vegyes, kiegyensúlyozott étrend részeként hozzájárulnak a gyermekek vitaminszükségletének fedezéséhez.

"Az élet első 1000 napjában rögzülő táplálkozási szokások alapjaiban határozzák meg az immunrendszer fejlődését, és egészen felnőttkorig elkísérnek bennünket. A szülőknek és a szakorvosoknak óriási szerepe van abban, hogy lefektessék az egészséges felnőttkor alapjait" - tette hozzá Póta György.

Betegségadatok

Az idei 4. naptári héten tovább nőtt az influenzás panaszok miatt orvoshoz fordulók száma. Január 23-29. között másfélszer annyi beteget regisztráltak a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok, mint a 3. héten. A 20%-os lakossági mintán végzett megfigyelés alapján megállapítható, hogy ezeken a napokon az országban mintegy 102 700 fő kereste fel orvosát influenzaszerű tünetekkel. Százezer lakos közül 1 042 fő fordult orvoshoz influenzás panaszok miatt - összegezte az adatokat az Országos Epidemiológiai Központ.

Influenzajárvány idején fokozott figyelmet kell szentelni immunrendszerünk megerősítésére, például megfelelő táplálkozással. Mit tanácsos ilyenkor fogyasztani? Részletek!

Két megye kivételével (Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg) valamennyi közigazgatási területen emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A 100 ezer lakosra jutó orvosi ellátást kérő betegek száma Győr-Moson-Sopron (1 711), Vas (1 530) és Bács-Kiskun (1 471) megyében volt a legmagasabb, Nógrád (450), Szabolcs-Szatmár-Bereg (523) és Veszprém (623) megyében a legalacsonyabb. Az ország valamennyi területén diagnosztizáltak laboratóriumi vizsgálattal igazolt influenzás megbetegedést.

A klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján megállapítható, hogy Magyarországon a 4. naptári héten tovább erősödött az influenza aktivitás, a járvány az egész ország területét érintette, becslések szerint lakosság 1,0%-a fordult orvoshoz influenzás tünetekkel. Az elmúlt 10 évben egyetlen influenza szezonban sem regisztráltak ilyen magas heti betegszámot. A lakosság érintettsége területenként eltérő volt, 0,4% és 1,7% között változott.

Az előző hetekben tapasztalthoz hasonlóan leggyakrabban az óvodás és az általános iskoláskorú gyermekek betegedtek meg. Több influenzavírust (180) azonosítottak, mint az előző héten, az influenza pozitivitási arány 63,8%-nak felelt meg. Az influenzavírusok mellett a légúti óriássejtes vírus ( RSV ) és az adenovírus cirkulációja is megfigyelhető.

A 2016. év 40 - 2017. év 4. hete között 1 030 vizsgálati anyagot dolgoztak fel a Nemzeti Influenza Laboratóriumban, ahol 481 betegnél igazoltak influenza A [342 A(H3), 106 A(H1pdm09), 33 A(NT)] és 13 betegnél influenza B vírus okozta fertőzést. Tizenhét esetben adenovírus, 31 esetben RS vírus kóroki szerepét állapították meg.

Forrás: hvg.hu , weborvos.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra