Márciusban jön a járvány

Béke és nyugalom van influenzafronton. Falus Ferenc, az országos tiszti főorvos mára várja a múlt heti megbetegedések összesített adatait. Szerinte az elmúlt év utolsó hetében a vártnál kevesebb fertőződést észleltek az orvoshoz forduló emberek száma alapján. Ez azt mutatja, hogy az influenza elhúzódó, lassú fázisba került.

Csalóka képet adhat, hogy gyakorlatilag minden ember szűkebb környezetében vannak betegek. A tiszti főorvos tájékoztatása szerint ebből nem járványra kell következtetni, mert - legalábbis a fővárosban - most három kórokozó gyötri az embereket. Mivel mindegyik más és más tüneteket okoz, könnyű elkülöníteni őket. Főképp a calici vírus idéz elő hasmenéssel járó betegséget, míg a köhögéssel, fokozott orrfolyással kísért fertőzést a rhinovírusok okozzák. Az influenza A és B törzsének támadását magas láz, olykor erős izomfájdalmak jelzik tünetként.

Magyarországon egyelőre nincs járvány, Európában is csak Spanyolországban és Csehországban fordul elő gócokban. A járványhoz hetente háromszor-négyszer annyi megbetegedést kell regisztrálni, mint amennyi az előző hét napban előfordult. Falus Ferenc szerint a magyarországi fertőződés ritmusa azt jelzi, hogy a járvány csak februárban, még inkább márciusban éri el tetőpontját, utána görbéje meredeken visszazuhan. Jelenleg a kórházakban sincs olyan helyzet, amelyből járványra lehetne következtetni.

Megelőzésre egyetlen hatásos módszer, a védőoltás létezik. Az Egészségügyi Világszervezet a vakcinának most olyan összetételét határozta meg, amely mind az A, mind a B vírustörzset tartalmazza. Az oltás rendkívül jól véd a fertőzés ellen. A tiszti főorvos szerint most sem késő oltást kérni, hiszen a fertőzés nem mindenkit vesz le azonnal a lábáról. A védettség kialakulásához általában két hét szükséges.

(2008.01.10. 09:56)

NIC - Magyar Hírlap

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra