Már Obama is a Zikától tart

A Zika-vírus eddig viszonylag korlátozottan okozott fertőzéseket a világon, de a fenyegetés komolyságát mutatja, hogy az Egyesült Államok hatalmas összegeket kíván fordítani a kórokozó megfékezésére. Ehhez kutatásokra, vakcinák fejlesztésére és oktatási programokra is szükség van.

A múlt pénteken közzétett hivatalos adatok szerint az Egyesült Államokban a zikavírus ötszáz embert fertőzött meg eddig, s az USA társult államában, Puerto Rico szigetén pedig még további nyolcszázan szenvednek a betegségtől. A CDC, az amerikai járványügyi központ jelentése az országban 279 várandós zikafertőzött asszonyról tesz említést. Dr. Margaret Honein, a CDC egyik vezető munkatársa szerint valamennyi páciens külföldön betegedett meg – írta az MTI.

A fertőzés problémája már a legmagasabb szintet is elérte. Barack Obama amerikai elnök, Joe Biden alelnök, Sylvia Mathews Burwell, a szövetségi kormány egészségügyi és emberi erőforrás minisztere, illetve Anthony Fauci, az országos egészségügyi intézet (NIH) fertőző betegségekkel foglalkozó intézetének igazgatója pénteken megbeszélést tartott a Zika-vírus elleni védekezés lehetőségeiről és finanszírozásáról.

Már Barack Obama is komolyan foglalkozik a zikavírus kérdésével

A NASA, az amerikai űrkutatási hivatal tudósai térképeket készítettek a Zika-vírust hordozó szúnyog várható terjedéséről. A térképek segíthetnek feltárni, hogy hol és hogyan lehet a vírus terjesztésében szerepet játszó szúnyogfajt elpusztítani, illetve megtalálni. Részletek!

A szövetségi parlament csütörtökön megszavazott egy 622 millió dolláros (mintegy 176 milliárd forintos) csomagtervet, amelyből a zikavírus és az általa okozott betegségek elleni küzdelmet finanszírozzák. Obama elnök azonban meg kívánja vétózni a parlamenti döntést, mert a Fehér Ház eredetileg egymilliárd-kilencszázezer dollár (mintegy 283 milliárd forint) megszavazását kérte a képviselőktől.

Barack Obama a sajtónak elmondta, hogy mindenképpen szeretné az eredeti összeg elfogadását elérni a Kongresszusban, mert szerinte csak így is lehet eredményes küzdelmet vívni a betegség ellen. Az összegből kutatásokat, vakcinák előállítását és a már megbetegedettek kezelését kívánják finanszírozni. Az elnök az Ebola elleni küzdelemből megmaradt pénzalapokat tervezi átcsoportosíttatni a zikaláz ellen.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra