Madárinfluenza - magyar reagálás az angol vádakra

A magyar főállatorvos emlékeztetett arra, hogy a weybridge-i referencialaboratóriumból Magyarországra is többször érkezett olyan szakvélemény, miszerint a Magyarországon megtalált madárinfluenza vírus nagyfokú hasonlóságot mutatott több nyugat-európai betegséggócban, a vadmarakban azonosított vírussal. Példaként említette, hogy a Magyarországon megtalált madárinfluenza vírus például hasonlóságot mutatott egy Skóciában, illetve egy Svédországban megtalált kórokozóval.

Süth Miklós ugyanakkor utalt arra, ha az angol és a magyar kórokozó között az azonosság mégis rendkívül nagyfokú, akkor arra kell választ találni, hogy az miként is lehetséges.

A magyar főállatorvos kevéssé tartja valószínűnek, hogy Magyarországról származna az a kórokozó, amely Angliában fertőzött, mivel a cégnek, amelynek angol kapcsolatai vannak - azaz a SáGának - a Dunától nyugatra helyezkednek el az állattartó telepei, míg Magyarországon a madárinfluenza által okozott gondok a Dunától keletre vannak.

Süth Miklós megismételte, hogy az agrártárcánál 2006. január 1-től visszamenőlegesen összegyűjtötték a két ország közötti export- és importforgalom teljes dokumentációját és ezt a dossziét kedden benyújtják az EU Bizottságnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra