Leállt az országban a hepatitis C szűrése

A koronavírustesztek olyan mértékben leterhelik a hazai laborokat, hogy a hepatitis C-s betegek szűrése gyakorlatilag teljesen leállt.

A tavaly kezelt kétszáz után idén száznál is kevesebb hepatitis C vírus miatti kezelést kezdhettek csak meg, az országban ugyanis szinte teljesen leállt a betegek szűrése - olvasható a Világgazdaságban . A lapnak Makara Mihály, a Budai Hepatológiai Centrum főorvosa nyilatkozott, aki szerint a fő problémát az jelenti, hogy a koronavírus és a hepatitis C szűrését is ugyanazok végzik, a szakemberek viszont most minden erőforrásukat a járvány elleni küzdelemre összpontosítják.

A hepatitis C-tesztelés szinte teljesen leállt az országban. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
A hepatitis C-tesztelés szinte teljesen leállt az országban. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Fontos lenne a korai diagnózis

A hepatitis C fertőzés a májat érintő betegség, amely az egész világon okoz megbetegedéseket. Az Európai Unióban egyes becslések szerint közel 5 millió, míg Magyarországon mintegy 50 ezer a vírussal fertőzöttek száma. A betegség esetén nagyon fontos lenne a korai diagnózis felállítása, hiszen a krónikus hepatitiszes formánál a betegek nagyjából ötödénél lehet 15-20 éves távlatban májzsugorral, gyulladással és a máj működésének fokozatos megszűnésével számolni. A hosszú lappangási idő alatt azonban az esetek 80 százalékában semmilyen jellegzetes tünet nem utal a betegségre. Hogy milyen kockázati tényezői lehetnek, kiderül az alábbi videónkból .

Idén az orvosi-élettani Nobel-díjat a hepatitis C vírus felfedezéséért vehette át két amerikai és egy brit tudós, Harvey J. Alter, Charles M. Rice és Michael Houghton. Munkájukról és a vírusok felfedezéséről az alábbi cikkünkben is írtunk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra