Közös pohártól is kaphatunk agyhártyagyulladást?

Poharak és üvegek közös használatával is lényegesen nő az agyhártyagyulladás terjedésének veszélye - állítja egy ausztrál kutató.

Dr. Claire Swain munkájából kiderül, hogy az általa 8 éve tanulmányozott Meningococcus baktérium az emberi testen kívül négyórás és hétnapos időintervallumon belül életképes. A kórokozó esélyeiben kulcsszerepet játszanak a környezeti tényezők. "A hőmérséklet és a páratartalom a leglényegesebb" - mondta a szakértő, aki hozzátette, hogy világszerte a hűvösebb és szárazabb téli hónapokban szokott tetőzni a járvány.

"A XX. század elején még úgy gondolták, hogy a baktériumok gazdatest nélkül életképtelenek. Az 1960-as évek végére sikerült kimutatni, hogy van esély a túlélésre, de a vizsgálati lehetőségek korlátai miatt nem igazán foglalkoztak a kérdéskörrel. Éppen ezért kevés korábbi munka állt rendelkezésemre" - magyarázta Dr. Swain, aki az Otagói Egyetem fogorvostudományi kara által felajánlott mesterséges nyálmintákkal tesztelte a baktériumok túlélését üveg- és műanyag felületen egyaránt. Az vizsgált törzsek között volt az a B-vonal is, amely az elmúlt két évtizedben járványt okozott Új-Zéland területén.

Kiderült, hogy valamennyi meningococcus törzs túlélte a környezet kiszáradását is, egy esetben 10 nappal is. A baktériumok lényegesen tovább maradtak életben üvegen, mint műanyagon. Dr. Swain hozzátette: a kórokozóból a fertőzéshez szükséges mennyiség nem úgy hat az állatokra, mint az emberekre, éppen ezért állatkísérletek útján nincs lehetőség a tanulmányozásra.

"Az agyhártyagyulladást okozó baktérium átvitelének veszélye tehát világos. A hordozók üvegeken, poharakon és evőeszközökön hagyott nyál útján is fertőzhetnek. Nem feltétlenül kell ehhez a szájukba venniük az említett tárgyakat, elég például rátüsszenteniük" - összegezte Dr. Swain.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra