Koronavírus: több mint 800 új fertőzött itthon

Hétfő reggelig újabb 844 személynél mutattak ki új típusú koronavírus-fertőzést Magyarországon. Az elmúlt 24 órában öt beteg is elhunyt COVID-19 következtében.

Nagyobb veszélyben vannak a koronavírus-fertőzés szempontjából azok, akik rendszeresen dohányoznak. Részletek itt.

Mint az a koronavirus.gov.hu kormányzati oldal által kiadott legfrissebb jelentésből kiderül, immár 13 153 főre emelkedett a hivatalosan regisztrált fertőzöttek száma a vírus hazai megjelenése óta. Mindeddig 4117-en gyógyultak meg, 642-en viszont életüket vesztették a megbetegedésben, így az aktív fertőzöttek száma jelenleg 8394 fő, akik 42 százaléka budapesti. Kórházban ápolnak 287 beteget, közülük 16-an vannak lélegeztetőgépen.

Egyre több az aktív koronavírus-fertőzött Magyarországon
Egyre több az aktív koronavírus-fertőzött Magyarországon. Fotó: Getty Images

A tájékoztató felhívja a figyelmet, hogy az új adatok egyértelműen jelzik: a járvány második hulláma zajlik Magyarországon, a vírus már közösségben terjed. Éppen ezért mindenkit arra kérnek, hogy tartsák a hatékony védekezéshez szükséges előírásokat. A boltokban és a tömegközlekedési eszközökön kötelező a maszkviselés. A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet.

Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt elrendelték, szigorúan tartsa be a hatósági házi karantént. Ezen felül bárki, akinek tünetei vannak, ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát! Kiemelten fontos az idősek és krónikus betegek védelme. Az időseket is arra kéri a kormány, hogy fokozottan figyeljenek magukra és az általános óvintézkedések betartására. A kórházakban és az idősotthonokban látogatási tilalom van érvényben.

Először jelentettek újrafertőződést Boszniában, ahol egy korábban kigyógyult beteg kapta el másodszor is a koronavírust. Minderről részletesebben olvashatnak az nlc.hu cikkében .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra