Koronavírus: rossz a helyzet Franciaországban

Miután négyre emelkedett az új koronavírus okozta megbetegedésben elhunytak és kétszáz fölé a fertőzöttek száma Franciaországban, Emmanuel Macron államfő bejelentette, hogy az állam lefoglalja az egészségügyi dolgozók számára az országban rendelkezésre álló teljes egészségügyi maszkkészletet és a gyártás alatt lévő maszkokat is.

A kedden nyilvánosságra hozott intézkedés értelmében a Franciaországban raktáron vagy gyártás alatt lévő maszkokat nem lehet exportálni, az állam belföldön osztja szét a teljes készletet az egészségügyi dolgozóknak. Az egészségügyben dolgozók számára egyébként már szétosztottak 10 millió egészségügyi maszkot a gyógyszertárakban, és további 15-20 millió leszállítása várható az igények szerint az új típusú koronavírus terjedése elleni védekezéshez.

"Tízmillió maszk kamionokkal elindult az ország négy sarkába és minden gyógyszertárat feltöltünk" - mondta Olivier Véran egészségügyi miniszter, aki hozzátette, 5 millió sebészeti maszkot már megkaptak a megyei egészségügyi központok és az idős emberekkel foglalkozó egészségügyi intézmények. A nem kórházakban dolgozó egészségügyi dolgozók a kijelölt gyógyszertárakban vehetik át a maszkokat.

Ezért más a koronavírus, mint az influenza Nem kezelhetjük ugyanúgy az új koronavírus okozta megbetegedést (COVID-19), mint az influenzát, mégsem kell az alapoktól kezdenie mindent az érintett országoknak - hívta fel a figyelmet kedden Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója. A részleteket itt tudja elolvasni.

Bruno Le Maire gazdasági miniszter egyébiránt jelezte, hogy a csalás elleni hivatal vizsgálatot indított az egészségügyi maszkok és a kézfertőtlenítő gélek árának az elmúlt napokban történt megduplázódása, egyes helyeken háromszorosára emelkedése miatt."Nem fogadunk el semmilyen spekulációt a koronavírussal" - mondta a miniszter, aki leszögezte: amennyiben folytatódni fognak a csalások, a kormány fontolóra veszi ezen termékek árának befagyasztását.

Összesen 204 koronavírusos beteg van Franciaországban

A megbetegedések száma a héten gyorsult fel Franciaországban, amely Olaszország és Németország mellett a COVID-19 fertőzés egyik fő gócpontja lett Európában. Az országon belül három fő gócpontot tartanak nyilván: Morbihan mellett a Párizstól északra található Oise megyét és a kelet-franciaországi Haute-Savoie-t.

Az országban kedd délig 13 újabb megbetegedést regisztráltak az előző naphoz képest, így az utolsó hivatalos közlés szerint 204 beteget tartanak nyilván. Az egészségügyi minisztérium azt is bejelentette, hogy Morbihan megyében egy 92 éves férfi belehalt a fertőzés szövődményeibe. Az első három áldozat egy 80 éves kínai turista, egy 60 éves tanár és egy 89 éves nő volt.

Párizs: maszkkal védekeznek a turisták a koronavírus ellen
Párizs: maszkkal védekeznek a turisták a koronavírus ellen. Fotó: Getty Images

"Több beteg is meggyógyult már, mintegy százan vannak még kórházban, közülük tucatnyian intenzív osztályon" - nyilatkozta Véran, aki szerint "ez még nem járvány, de szembe kell nézni a járványveszéllyel, amely közeledik és megtesszük előre a szükséges lépéseket".

12 iskolát zártak be a koronavírus-járvány miatt

Közben országszerte mintegy 120 iskolát bezártak a gócpontok régióiban, az intézkedés 45 ezer diákot érint az országban, de az oktatási tárca kizárta azt a lehetőséget, hogy minden iskolát bezárjanak az országban. "Semmi értelme mindenkit karanténba tenni, lebénítani az országot, az kontra-produktív lenne" - hangsúlyozta Jean-Michel Blanquer oktatási miniszter.

Franciaországban egyébként egyre inkább érződik a járványt okozó SARS-CoV-2 koronavírus hatása a mindennapokban, amióta szombaton lemondtak minden olyan, zárt térben tartandó rendezvényt, amelyeken várhatóan 5000 embernél több venne részt, és az iskolák nem szervezhetnek külföldi kirándulásokat. A Louvre múzeumhoz hasonlóan több vidéki város buszvállalatának dolgozói is úgy döntöttek, hogy hogy élnek azon törvény adta jogukkal, miszerint megtagadhatják a munkát, ha a munkavégzés "súlyos és közvetlen veszélyt jelent az életükre vagy az egészségükre". Miután az egészségügyi hatóságok nem tartják indokoltnak a döntést, a munkáltatók fizetésmegvonással fenyegetik azokat a sofőröket, akik nem hajlandók felvenni a munkát.

Karantén: teljes összegű betegállomány jár

A kormány ugyanakkor rendeletet adott ki arról, hogy teljes összegű betegállományra jogosultak azok a munkavállalók, akik a járvány terjedése miatt karanténba kerültek és nem járhatnak be a munkahelyükre, de nem fertőzöttek, illetve azon gyerekek szülei, akiknek az iskoláját a járvány miatt bezárták és ezért otthon kell rájuk vigyázni.

Ha további friss hírekre kíváncsi a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban, kattintson az nlc.hu oldalára !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra