Koronavírus: nem túl biztató a helyzet a szomszédban

Mutatjuk, mik a legfrissebb, koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírek Szerbiában, Szlovéniában, Horvátországban, Romániában és Ukrajnában.

Szerbia

A koronavírus-járvány már felülírta a húsvéti és a nyári terveinket, valamint a tanévkezdéssel kapcsolatban is számos változást hozott. Úgy tűnik azonban, hogy a karácsony sem tud majd a krízishelyzet hatásai nélkül telni. Részletek!

Szerbiában megtízszereződött az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma az utóbbi egy hónapban: míg október 22-én csupán 416 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, egy hónappal később már 4995-öt. Branislav Tiodorovic járványügyi szakember szerint a jövő év vége előtt nem lehet arra számítani, hogy kialakulna a kollektív immunitás: a vakcina megjelenésével sem oldódik meg a helyzet, hiszen nem lehet egyszerre mindenkit beoltani. Úgy véli, a téli hónapok nagyon veszélyesek lesznek, és arra figyelmeztetett, hogy a nagy szilveszteri bulikat vagy az ünnepi külföldi utazásokat most mellőzniük kellene az embereknek.

Szlovénia

Szlovéniában hétfőn megkezdik az egészségügyi dolgozók rendszeres és kötelező, gyors koronavírus-tesztelését - írta a helyi média. A kormány a hét végén közölte: az illetékes minisztériumok feladatul kapták, hogy legkésőbb december 5-ig készüljenek fel a lakosság önkéntes, tömeges antigéntesztelésére is, hogy kiszűrjék azokat a tünetmentes vírushordozókat, akik nem is sejtik, hogy fertőzöttek lehetnek.

Szlovéniában tömeges antigén-teszteléssel szűrnék ki a tünetmentes fertőzötteket.
Szlovéniában tömeges antigénteszteléssel szűrnék ki a tünetmentes fertőzötteket. A kép Ljubljanában készült 2020. november 20-án, forrás: Getty Images

Horvátország

A horvát fővárosban, Zágrábban hétfőtől négy fázisban tesztelik a lakosságot. Az első fázisban a krónikus betegeket és a mozgásképtelen időseket tesztelik saját otthonukban, míg a másodikban az időseken, a szociális otthonok lakóin végeznek gyors antigéntesztet. A harmadik fázisban az egészségügyi és a szociális intézményekben dolgozókon, majd a negyedik fázisban a lakosságon tesztelik a vírus jelenlétét. A tesztelés önkéntes alapon működik, és ingyenes, a városban 12 helyen állítanak fel koronavírusteszteket végző pontokat. A teszteléshez nem kell beutaló, bárki online jelentkezhet, a megadott időpontra pedig pontosan kell érkeznie. Az eredményt 15 percen belül kézhez kapják a tesztalanyok. A városi vezetés közleménye szerint első körben 50 ezer teszt áll rendelkezésre a szűréshez, de az igényeknek megfelelően további tesztek beszerezését tervezik.

Románia

Romániában vasárnap meghaladta a tízezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, ugyanakkor a hivatalos adatok azt jelzik, hogy az országban állandósult a fertőzés terjedésének üteme, immár nem növekednek a fertőzés sarokszámai. A kórházakra nehezedő nyomás viszont nagyon erős: a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma immár egy hete meghaladja a 13 ezret. Több megyében is megteltek a kórházak, és már nem tudnak újabb betegeket fogadni, így elkezdődött a betegek szállítása a kevésbé fertőzött megyék kórházaiba. Tíz napja egyébként 1100 fölött van a kórházak intenzív osztályain kezelt páciensek száma. Korábbi közlés szerint az intenzív osztályra került betegek kevesebb mint felének sikerül megmenteni az életét.

A járvány terjedésének a gyorsulása azt követően mérséklődött, hogy az elmúlt hetekben települések tucatjait helyezték karanténba. Erdélyben Szatmárnémetiben, Nagybányán, Zilahon, Besztercén, Gyulafehérváron és Nagyszebenben is kéthetes karantént rendeltek el. A karanténba zárt településeket csak munkáltatói igazolással vagy különleges helyzetet igazoló írásos nyilatkozattal lehet elhagyni.

Ukrajna

Ukrajnában továbbra sem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése: vasárnapra is több mint 12 ezer új beteget jegyeztek fel egy nap alatt, a járvány kezdete óta elhunytak száma pedig már megközelítette a 11 ezret. Az ukrán egészségügyi minisztérium felhívást tett közzé, amelyben a védőmaszk viselésére szólította fel a lakosságot, mondván, hogy csak akkor kerülhető el az országban a teljes zárlat bevezetése, ha mindenki tarja magát ehhez az előíráshoz. Ukrajnában a szájat és az orrot is eltakaró maszk viselése kötelező a zárt, nyilvános helyeken, köztük az élelmiszerboltokban és minden egyéb üzletben, valamint a sportlétesítményekben is, továbbá a közösségi közlekedési eszközökön. A nyílt utcán jelenleg nem kötelező a maszkhordás.

Eltúlzottnak hitte a veszélyt Szilvia, aztán szüleit egy nap különbséggel elvitte a koronavírus - a megrázó történet részleteit társportálunk, az nlc.hu cikkében olvashatja.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra