Koronavírus: mától ezek változtak a postákon

Mától elsőbbséget biztosítanak a kiszolgálásban a 65 év felettieknek az ország összes postáján a nyitást követő egy órában - közölte a Magyar Posta. Ezért az idősek számára javasolják, hogy közvetlenül nyitás után érkezzenek, a többi ügyféltől pedig türelmet kérnek.

Az új típusú koronavírus által legveszélyeztetettebb korosztály védelme érdekében a 65 év felettieket soron kívül kiszolgálják a postákon a nyitvatartás első órájában. Így a korán érkező időseknek nem kell sokáig más emberek közelében tartózkodniuk.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus járványhelyzet, koronavírus védekezés, koronavírus idősek, koronavírus posta, koronavírus Magyar Posta
A járvány miatt változásokat vezetett be a Magyar Posta. Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Bevezetik az egyedi várakozási rendet is

Szintén a koronavírus-járvány miatt, a fertőzésveszély csökkentése érdekében a Magyar Posta újra bevezeti az egyedi várakozási rendet, amelynek értelmében egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat az ügyféltérben, ahány kiszolgáló pult működik. A többieket pedig arra kérik, hogy a bejárat előtt, egymástól legalább 1,5 méteres távolságra várakozzanak. Az ügyfelek beléptetését és irányítását egy postai munkatárs segíti, ahol szükséges.

Marad az érintésmentes kézbesítés

Koronavírus: egyelőre nem szigorít a magyar kormány - kattintson!

A Magyar Posta továbbra is megtartja a korábban meghozott védőintézkedéseket koronavírus -helyzet miatt. A személyes átvételt igénylő küldeményeket például érintésmentes kézbesítéssel adják át a postai munkatársak, aláírás helyett csak az igazolványadatok bemutatása szükséges. Emellett a postákon, a kézbesítéskor, az üzemekben és az irodákban is kötelező a maszk használata, a nagy létszámú telephelyeken pedig testhőmérsékletmérést végeznek a beérkező kollégák körében - ismertették.

Leszerelik az összes padot Sándorfalván, tilos lesz leülni a koronavírus miatt - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra