Koronavírus: jön a Szputnyik magyar kiadása

Csupa örömhírt jelentett be pénteken a külügyminiszter. Az egyikre még egy évet kell várni, amíg teljesül.

A Nemzeti Oltóanyaggyárban 2022 végétől licensz alapján gyárthatjuk a Szputyik V-t. Illetve hétfőn megkezdődik az egyeztetés az OGYÉI és az orosz partnerek között a Szputyik Light magyarországi engedélyeztetéséről - mondta Szijjártó Péter.

szijjas
Vlagyimir Putyin (b) orosz elnök és Szijjártó Péter (j) a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2017. augusztus 18-én. Fotó: Getty Images

A külügyminiszter ezúttal élő Facebook videóban jelentkezett be az oroszországi Obnyinszkból, ahol a tárgyalások folynak a vakcinákról. Szijjártó Péter azt is mondta, hogy Oroszország engedélyezte, hogy a magyarok egy negatív PCR-teszttel beutazzanak az országba, "mi pedig engedélyezzük a beoltott orosz állampolgárok beutazását". Egy-két technikai kérdést kell még tisztázni ahhoz, hogy a vakcina igazolásainkat közösen elfogadjuk az utazásokhoz - tette hozzá.

Egy kérdésre válaszolva az orosz egészségügyi miniszter elmondta, hogy a Szputnyik Lightot gyerekek számára dolgozták ki. A vakcina létezik, most a minőségi ellenőrzések folynak, ezek befejezéséhez még 3 hétre van szükség. Ezután a serdülőket tervezik oltani vele. A technológiát kidolgozták, és bár ez egy bonyolult technológia, a gyártók tudják teljesíteni a követelményeket - mondta.

Oroszországban idén májusban engedélyezték a Szputnyik Light nevezetű vakcina alkalmazását. Ebből az oltóanyagból mindössze egy dózis szükséges, az eddigi teszteredmények szerint pedig csaknem 80 százalékos hatékonysággal előzi meg a koronavírus-fertőzést - számolt be róla a Bloomberg. Putyint nemrégiben Szputnyik Light-al (is) oltották harmadik oltásként.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra