Koronavírus: hétfőtől erre számíthatunk itthon

Eddig legfeljebb 100 ezerre büntethettek valakit, ha megszegte a kötelező maszkhasználatot, a tegnap esti Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet-módosítás értelmében azonban hétfőtől akár tízszer ennyire is rúghat a bírság.

A héten többször is szigorodtak a járványvédelmi szabályok. Mint arról mi is beszámoltunk, az Országgyűlés hétfőn több ponton módosította a koronavírus -járvány miatt elrendelhető karanténfajtákkal kapcsolatos regulákat, így például 50 ezer forintról 150 ezer forintra növelte a hatósági házi karantén megsértése miatt kiszabható legmagasabb bírság összegét. Az ezzel kapcsolatos részleteket ide kattintva olvashatja.

Csak addig vehetjük le a maszkot, amíg eszünk vagy iszunk. Fotó: Getty Images
Csak addig vehetjük le a maszkot, amíg eszünk vagy iszunk. Fotó: Getty Images

Majd csütörtökön, az operatív törzs tájékoztatóján kiderült , a szerdai kormánydöntés értelmében hétfőtől, vagyis november 2-ától már a vendéglátóüzletekben és a szórakozóhelyeken is kötelező lesz a maszk viselése. Az új típusú koronavírus terjedésének megfékezését szolgáló védőeszközt csak étel és ital fogyasztásának idejére szabad levenni. Az erről szóló kormányrendelet-módosítás tegnap este jelent meg a Magyar Közlönyben , és a többi között rögzíti, hogy az eddigi legfeljebb 100 ezer forintos bírságot annak tízszeresére, 1 millió forintra emelik. A jogszabály szerint a maszk lehet orvosi, munkavédelmi maszk, illetve textil vagy más anyagból készült is, a lényeg, úgy kell viselni, hogy az az orrot és a szájat folyamatosan elfedje.

Koronavírus: ezért olyan rosszak a magyar adatok Rusvai Miklós virológus szerint azért olyan rosszak jelenleg a magyar koronavírus-statisztikák, mert az első hullám alatt nagyon jók voltak az adataink. Úgy véli, sokkal többet kellene tesztelni, a vakcina megjelenését pedig jövő március-áprilisra várja. További részletek itt .

A rendőrség új jogkört kapott

A maszkviselést a kereskedelmi hatóság ellenőrzi, ám a hétfőtől hatályos kormányrendelet szerint ez már a rendőrség is lehet. A hatóság emberei pedig nemcsak a maszkviselési kötelezettséget megszegőt, de annak a boltnak, vendéglátóhelynek, intézménynek az üzemeltetőjét, vagy rendezvény, sportesemény szervezőjét is megbüntethetik, aki nem tudta betartatni a szabályt. Ha valaki a vendéglátó üzlet üzemeltetőjének vagy alkalmazottjának felszólítására sem viseli a maszkot, azt az üzemeltető köteles gondoskodni arról, hogy a jogsértő ember a vendéglátó üzletet elhagyja. Ha nem teszi, akkor a kormányrendelet-módosítás értelmében büntetési tételekre számíthat mindkét érintett:

  • figyelmeztetés,
  • 100 000 forinttól 1 000 000 forintig terjedő bírság, vagy
  • az üzletet, illetve a helyiséget legalább egy napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja.

Itt kötelező a maszkviselés

Mutatjuk, hol kötelező a maszkviselés 6 éves kortól, és mik a kivételek:

  • tömegközlekedési eszközökön, várótermekben
  • boltokban vásárlás és munkavégzés során
  • vendéglátó üzletekben és szórakozóhelyeken, kivétel: étel és italfogyasztás idejére
  • bevásárlóközpontokban, kivétel: irodák, sportolás céljára szolgáló helyiségek és az üzemi helyiségek területe
  • bárhol megtartott bármilyen előadó-művészeti rendezvényen (színház, koncert stb.) mindenkinek kötelező, kivétel: a fellépő
  • mozik
  • múzeumok, könyvtárak, közművelődési intézmények, archívumok, közösségi színterek és kulturális intézmények
  • ügyfélterek például közigazgatási intézményekben és postán, valamint egyéb ügyintézés céljából fenntartott ilyen helyeken mind az ügyfeleknek, mind az ott dolgozóknak
  • sportrendezvényeken, kitével: sportolók, edzők, mérkőzésvezető, versenybíró és ezek segítői
  • szabadtéri gyűléseken, kivétel: a felszólaló a felszólalás időtartamára
  • egészségügyi intézmény területén, kivétel: a betegnek a saját kórtermében
  • szociális intézmény területén a dolgozóknak kötelező, a gondozottaknak csak a közös helyiségekben

Minden pontos részletet a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló kormányrendelet tartalmaz, amit ide kattintva olvashat el.

Marad a határzár is

Eredetileg most járt volna le a szeptember 1-jén bevezetett magyarországi határzár, ám szintén a tegnap esti Magyar Közlönyben erre vonatkozó módosítás is megjelent. Jelesül december 1-ig meghosszabították a rendelkezést, melynek értelmében külföldi állampolgár Magyarország területére csak indokolt kivételekkel léphet be, miközben a külföldről hazatérő magyar állampolgároknak pedig karanténba kell vonulniuk.

A járvány miatt teljesen bezárkózott egy magyar falu - további részletekért kattintson társportálunk, az nlc.hu cikkére .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra