Koronavírus: ezt tervezik az európai országok

Spanyolország igazságos hozzáférést biztosít majd lakosai számára a koronavírus elleni vakcinához, a francia kormány három lépcsőben, fokozatosan oldja fel a koronavírus-járvány miatt bevezetett általános karantént, Angliában pedig megerősített, többfokozatú készenléti rendszer lép életbe decembertől. Európai összefoglalónk következik.

Spanyolország

Pedro Sánchez miniszterelnök madridi sajtótájékoztatóján vasárnap jelentette be, hogy Spanyolország igazságos hozzáférést biztosít lakosai számára a koronavírus elleni vakcinához , amelynek beadását országosan 13 ezer oltóponton kérhetik majd. A kormányfő reményét fejezte ki, hogy a jövő év januárjában már elkezdhetik az oltást, de elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a vakcinák engedélyezési folyamata még hónapokat vegyen igénybe. Mint mondta, egy szakértőkből álló csoport már kidolgozta az ország oltási stratégiáját, amelyet jövő keddi ülésén tárgyal a kormány, így Európában az elsők között fogadhatnak el ilyen tervezetet. Ezenkívül megismételte korábbi kijelentését, miszerint 2021 első felében a lakosság jelentős részét beolthatják.

Salvador Illa spanyol egészségügyi miniszter szombaton nyilatkozott arról, hogy a védőoltást mindenki önkéntes alapon kérheti, beadatása nem lesz kötelező. A kormány célja, hogy a 47 milliós országban legalább 30 millióan megkapják a vakcinát, amellyel megfelelő közösségi immunitás érhető el. Spanyolországban a járvány kezdete óta több mint másfél millió fertőzöttet regisztráltak, közülük eddig 42 619 ember hunyt el.

A dél-európai országban október 25-én szükségállapot lépett életbe, amelyet a parlament május 9-éig meghosszabbított. A Kanári-szigetek kivételével mindenhol éjszakai kijárási tilalom van érvényben; minden nyilvános helyen kötelező a maszk viselése, és hatnál többen nem gyűlhetnek össze.

Spanyolországban a járvány kezdete óta több mint másfél millió fertőzöttet regisztráltak, közülük eddig 42 619 ember hunyt el.
Spanyolországban a járvány kezdete óta több mint másfél millió fertőzöttet regisztráltak, közülük eddig 42 619 ember hunyt el. A kép Madridban készült 2020. november 23-án, forrás: Getty Images

Franciaország

Három lépcsőben oldja fel fokozatosan 2021 januárjáig a francia kormány a koronavírus-járvány miatt bevezetett általános karantént - mondta Gabriel Attal kormányszóvivő a Le Journal du Dimanche című vasárnap megjelenő hetilapnak adott interjúban. "Az enyhítések három fokozatban a járvány alakulásától és az ahhoz kapcsolódó tevékenységek kockázataitól függően fognak megvalósulni: először december 1. körül, aztán az év végi ünnepek előtt, és végül 2021. januártól" - így a kormányszóvivő, aki megerősítette: a járványhelyzet javulása miatt a kereskedelem egy héten belül újraindulhat a karácsonyra való tekintettel, miután a december az egyik legfontosabb időszak az árbevétel szempontjából.

Emmanuel Macron francia államfő kedd esti televíziós beszédben ismerteti majd, hogy mely korlátozást mikor lehet megszüntetni. Az elnök elsősorban a bizonytalanságot szeretné felszámolni, és kiszámíthatóságot akar teremteni a következő hetekre.

COVID-19, influenza vagy nátha: mire utalnak a tünetek? A hideg időszak beköszöntével elérkezett a náthás és influenzás megbetegedések szezonja. Idén azonban az új koronavírus is gyorsan terjed az emberek között, tünetei pedig sok esetben igen hasonlóak más légúti fertőzésekéhez. Lássuk , hogyan lehet mégis különbséget tenni.

A járvány második hulláma múlt hét elején tetőzött Franciaországban 33 ezer kórházi ápolttal és 4900 súlyos beteggel az intenzív osztályokon, azóta csökkennek a számok. A vírus reprodukciós rátája már kevesebb mint 1, azaz nem minden fertőzött adja tovább a fertőzést , de a járványmutatók még azon a szinten vannak, mint az éjszakai kijárási tilalom kihirdetésekor. A korlátozások teljes feloldása pedig csak akkor lesz lehetséges a kormány szerint, ha a napi esetszám 5 ezer alá csökken. Kilenc nagyvárosban október 17-én lépett életbe éjszakai kijárási korlátozás 20 millió ember számára, amit egy héttel később a franciák kétharmadára kiterjesztettek, majd október 30-tól az egész ország karantén alá került.

A kormányszóvivő azt is jelezte, hogy Franciaország három vakcinagyártóval írt alá szerződést, három másikkal is nagyon "előrehaladottak" a tárgyalások, és másokkal is egyeztet, mégpedig "szerződésenként átlagosan 30 millió oltóanyagról". Az oltás kötelezővé tétele megosztja a francia politikusokat, a szóvivő szerint erről a kérdésről később születhet döntés.

Anglia

A londoni miniszterelnöki hivatal vasárnapi tájékoztatója szerint a korábbihoz hasonló, de egyes elemeiben megerősített, többfokozatú készenléti rendszer lép életbe Angliában a koronavírus-járvány megfékezését célzó jelenlegi zárlat december eleji lejárta után. A Downing Street szóvivője közölte, hogy Boris Johnson miniszterelnök hétfőn hivatalosan ismerteti a terveket az alsóház tagjaival. Az elképzelés az, hogy a korábbinál több országrész kerül a háromfokozatú készenléti rendszer legmagasabb, vagyis legszigorúbb fokozatának hatálya alá, és az egyes fokozatok alapján előírt intézkedéseket is megerősítik.

Az ősz elején Angliában bevezetett háromfokozatú készültségi rendszerben a közepes járványügyi készenlét volt a legalacsonyabb, utána következett a magas, majd a nagyon magas fokozat, egyre szigorodó korlátozásokkal . Az egyes országrészekben más-más fokozat volt érvényben a helyi járványhelyzettől függően. Boris Johnson azonban a kormányzati tanácsadók folyamatos sürgetésének engedve néhány hét után felfüggesztette ezt a rendszert, és november 5-től december 2-ig egységes, Anglia egészére kiterjedő korlátozásokat rendelt el.

A brit kormány rendre hangoztatott célja az, hogy e korlátozásokkal olyan szintre szorítsa le járvány terjedési ütemét, amely karácsonyra lehetővé teszi az intézkedések szigorának enyhítését. Jó hír, hogy a legfrissebb számok máris a koronavírus-járvány terjedésének jelentős lassulását mutatják Angliában.

Nyírfán zajlik a távoktatás Szibériában: egy fa tetején tanul egy szibériai diák, csak ott tud a netre kapcsolódni a digitális oktatáshoz - olvassa el a részleteket társportálunk, az nlc.hu cikkében .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra