Koronavírus: baj van az orosz vakcinával?

Oroszország bejelentése szerint már jövő héten megkezdenék saját koronavírus elleni oltóanyaguk forgalmazását, azonban az Egészségügyi Világszervezet kétségét fejezte ki az ügyben, hogy valóban megbízható a vakcina.

Jelenleg több mint 140 kutatócsoport dolgozik világszerte a SARS-CoV-2 vírus elleni vakcinát kifejlesztésén. Sokáig úgy tűnt, hogy az Oxford Egyetem oltóanyaga lehet az első, ami végül forgalomba kerülhet, ám az oroszok saját vakcinájukkal nagyon szeretnének mindenkit megelőzni. Az ország közlése szerint már minden szükséges klinikai teszten túl vannak, ezek pedig pozitív eredményt hoztak, ezért néhány napon belül szeretnék bejegyeztetni a vakcinát, majd augusztus 15-étől forgalmazni. Sőt, olyan hírek is érkeztek, hogy év végére már havi 10 milliós nagyságrendben gyártanának belőle.

Tudjuk, hogyan érhet véget a járvány A vírus terjedése akkor kezdhet majd lassulni és szűnhet meg teljesen, ha elég sok ember fejlesztett ki immunitását a SARS-CoV-2 ellen. Az viszont a folyamat szempontjából lényegtelen, hogy ez megfertőződés vagy oltás hatására következik-e be. Részletek itt .

Az Egészségügyi Világszervezet szerint azonban nem vehető biztosra, hogy valóban hatékony és biztonságos az orosz oltóanyag. "Nagy a különbség a között, hogy valaki nyomon van egy ígéretes vakcina felé vagy, hogy az már át is ment (a tesztek) minden fázisán" - figyelmeztetett Christian Lindmeier, az ENSZ szóvivője a BBC beszámolója szerint. Emellett ismét felszólították Oroszországot, hogy kövessék a nemzetközi irányelveket az oltás tesztelésére vonatkozóan - bár azt nem fejtették ki, hogy hol találtak eltéréseket, esetleg szabálytalanságokat.

Mindenesetre sokatmondó, hogy az Egészségügyi Világszervezet összeállított egy hatos listát azokról az oltóanyagokról, amelyeket már klinikai teszteknek vetettek alá, vagyis embereken is vizsgálták a hatásukat, az orosz vakcina pedig nem szerepel ezen.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra