Koronavírus: az időseket így védi a kínai vakcina

A kínai Sinopharm vakcinájával oltott idősek szervezetében kevesebb antitest termelődik az új koronavírus ellen, amiből arra lehet következtetni, hogy kevésbé védettek a COVID-19 ellen - derült ki egy frissen megjelent hazai tanulmányból.

A Pfizer/BioNTech és a Moderna omikron variáns ellen optimalizált oltóanyaga is hamarosan elérhető lehet. Miben lesznek ezek mások, mint a jelenleg alkalmazott vakcinák?

A 450 résztvevő bevonásával lefolytatott vizsgálat eredményei szerint az életkor emelkedésével csökken a kínai vakcina hatására a SARS-CoV-2 tüskefehérjéjének egy kulcsfontosságú részéhez, a receptorkötő doménhez (RBD) kötődő antitestek termelődése - írta meg a Telex . Az említett antitest az 50 éven aluli alanyok 90 százaléka szervezetében volt jelen mérhető mennyiségben. Ezzel szemben 60 év felett már csak 75 százalékban, 80 felett alig 50 százalékban lehetett kimutatni.

Idősebb korban kevésbé hatékony a Sinopharm-vakcina egy új tanulmány szerint
Idősebb korban kevésbé hatékony a Sinopharm-vakcina egy új tanulmány szerint. Fotó: MTI/Rosta Tibor

A BMC Infectious Diseases című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányt Ferenci Tamás, az Óbudai Egyetem biostatisztikusa és Sarkadi Balázs, az ELKH Természettudományi Kutatóközpont orvos-biokémikusa jegyzi szerzőként. A 2021 áprilisa és júniusa közötti időszakra vonatkozó eredményeiket egy másik, novemberben kiadott tanulmány új oldalról világította meg. Utóbbi szerzői között Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere is megtalálható, és vakcinatípusra és életkorra lebontva mutatja be, mennyire védenek Magyarországon az oltások a megfertőződés és a halálozás ellen.

Ferencinek és Sarkadinak így alkalma nyílt összehasonlítani antitestszintekre vonatkozó méréseiket a vakcinahatékonyságot jellemző való világbeli adatokkal ugyanazon a populáción és ugyanabban az időszakban. Így derült fény arra, hogy a semlegesítő antitestek szintje jó becslést nyújthat a tényleges védettség mértékéről. Az itthon alkalmazott vakcinák közül ugyanis a Sinopharm oltóanyaga biztosította a legalacsonyabb szintű védelmet, és különösen kirívó volt ez az idősek körében. Mindezt pedig a náluk mért alacsonyabb antitestszint is nagy megbízhatósággal jelezte előre.

Immár tízből kilenc esetben az omikron variáns áll az újonnan igazolt koronavírus-fertőzések hátterében az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb heti jelentése szerint.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra