Koronavírus: a határnyitás várható következménye

Spanyolországban az elmúlt egy hónap során 96, egy hét alatt pedig 24, külföldről érkezett koronavírus-fertőzöttet azonosítottak a vizsgálatok. Ez a szám pedig a határok megnyitásával tovább növekedhet - mondta Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója.

Spanyolország - több mint három hónap szünet után - július elsején tervezi megnyitni határait a nemzetközi turizmus előtt. A koronavírus-járvány miatt sokáig csak a spanyol állampolgárok, az itt élő külföldiek, a diplomaták, a személy- és áruszállítók és a határokon naponta ingázó munkavállalók léphettek be az országba, egy hónapja pedig elrendelték a kötelező kéthetes karantént azoknak, akik nem az utóbbi három kategória valamelyikébe tartoznak. A határok teljes megnyitása és a karanténkötelezettség eltörlése elsősorban a turizmus fellendülése miatt fontos lépés, azonban kockázatokat is rejt magában. Ezek mérsékléséhez az ellenőrzések további fokozására lesz szükség - véli Fernando Simón.

Az igazgató egyébként nagyon kedvezőnek értékelte spanyol koronavírus-helyzet jelenlegi alakulását. Mint mondta, az elmúlt egy napban 167 új fertőzöttet regisztráltak az országban. Az eddig azonosított esetek száma viszont már meghaladta a 242 ezret. Az elmúlt héten 40-en hunytak el a COVID-19 -hez köthetően, a halálesetek összesítését azonban a spanyol szaktárca átmenetileg felfüggesztette, amíg a korábban tapasztalt feldolgozási hibákat ellenőrzik a tartományok. A nyilvántartásban továbbra is a korábban már közölt 27136 halálos áldozat szerepel. A baszk egészségügyi tárca tájékoztatása szerint a bilbaói kórházban járványgóc alakult ki 25 igazolt fertőzöttel, köztük 9 egészségügyi dolgozóval. Az eset miatt az intézmény összes, mintegy 4500 munkatársát letesztelik.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Európa, koronavírus Spanyolország, koronavírus Franiaország, koronavírus Oroszország, koronavírus Nagy-Britannia, koronavírus Egyesült Királyság
A határok teljes megnyitásával ismét megnő a vírus behurcolásának kockázata.Fotó: Getty Images

800 ezer francia válhat munkanélkülivé

A francia kormány nem határnyitás, hanem maga a koronavírus -járvány hatásaitól tart. Úgy vélik, a most kialakult gazdasági válság következményeként legalább 800 ezer munkahely fog megszűnni. Ez az összes munkahely 2,8 százaléka - jelezte Bruno Le Maire gazdasági miniszter. A miniszter a módosított költségvetési törvény harmadik tervezetét mutatta be, amely az idénre 11 százalékos gazdasági visszaeséssel számol. "Ez jelentős sokk, amely (a leépítési hullám által) érintettek támogatására és segítésére kötelez" - fogalmazott. Emlékeztetett, hogy a kormány a kijárási korlátozások idején átvállalta, illetve kiegészítette a kényszerszabadságra küldött munkavállalók fizetését, emellett képzési támogatásokat irányozott elő, és a vállalkozások járulékainak csökkentését is bejelentette.

A francia jegybank kedden közzétett jelentése pedig úgy számol, hogy az idén csaknem egymillió munkahely szűnik meg Franciaországban, a munkanélküliségi ráta pedig az év végén meghaladhatja a 10 százalékot, és 2021 első felében tetőzik 11,8 százalékon. A koronavírus-járvány előtt 8,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta.

Erre számítanak az oroszok

Az új típusú koronavírus okozta járványhelyzet javulása következtében júniusban várhatóan jelentősen alacsonyabb lesz a halálozások száma, mint májusban - véli Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere. Mint mondta, a városvezetés által előkészített terv szerint a korlátozások feloldása csaknem 2 hónapig tarthat Moszkvában. A további, a színházak, mozik, koncerttermek és stadionok látogatására vonatkozó lazításokról valószínűleg július elején fog dönteni a főváros vezetése.

A világ egyik vezető genetikai vizsgálatokat végző vállalata több százezer DNS-minta vizsgálata alapján arra a következtetésre jutott, hogy egyes vércsoportok védettebbek lehetnek az új koronavírussal szemben. A részletekért kattintson ide!

A kedvező koronavírus-helyzet miatt Moszkva kedden oldotta fel kötelező házi önizoláció és a digitális forgalmi engedélyhez kötött járműhasználat rendszerét. Megszűnt a váltott beosztás szerinti sétarend is, megnyithatnak a fodrászüzletek és a szépségszalonok, valamint a munkaközvetítő irodák, a fotó-, a film- és a hangrögzítő stúdiók, továbbá az állatorvosi rendelők is. Ismét próbálhatnak a zenekarok, a színházak és a cirkuszok. Működhetnek a társadalmi szervezetek, újraindult az autómegosztási szolgáltatás, és ismét látogathatóvá váltak a temetők is.

A nyitás következő fázisában, jövő kedden megnyitják kapuikat az előzetesen bejelentkező látogatók előtt a múzeumok és a kiállítások, valamint a könyvtárak is. A fogorvosok újrakezdhetik a nem sürgősségi kezeléseket. Megnyitnak a kölcsönzők, az ingatlanközvető, reklám-, tanácsadói és egyéb szolgáltatói irodák. Június 23-tól ismét látogathatók lesznek az edzőtermek és az uszodák, újraindulnak a kirándulóhajók, és megnyitnak az óvodák. Ettől a naptól kezdve lehet majd a gyerekeket a játszótérre kivinni és a köztéri padokra leülni. A koronavírus elleni védekezés érdekében az éttermek két ütemben nyitnak majd: június 16-tól még csak a teraszokon, egy héttel később pedig már a belső helyiségekben is kiszolgálják a vendégeket. A védőkesztyű és a szájmaszk viselete továbbra is kötelező marad a séták, a nyilvános helyek látogatása és a közlekedési eszközök használata során.

Enyhítik a briteknél a “szextilalmat”

Ahogy már olvashatták a HáziPatika.com -on, a brit kormány a múlt héten bejelentette, hogy a koronavírus elleni védekezés jegyében sem nyilvános, sem privát helyen nem tartózkodhat beltérben két vagy annál több ember egyszerre, ha nem élnek egy háztartásban. Szombattól azonban enyhítenek a szabályon, amelyet a britek csak “szextilalomként” emlegettek. A hétvégétől már az egyedül élők, illetve a kiskorú gyermekeiket egyedül nevelő szülők a szabadban és házon belül - saját, illetve ismerőseik, rokonaik otthonában - is találkozhatnak egymással. Az éjszakát is egymás otthonaiban tölthetik és nem kell kötelezően két méter távolságot tartaniuk egymástól.

A koronavírussal kapcsolatos szabályok enyhítésének részeként szombattól megnyithatnak az olyan szabadidős és szórakoztatóintézmények is, amelyekben a látogatók járműveikben tudnak maradni. Ezek közé tartoznak például a szafariparkok és az autósmozik. Hétfőtől pedig kinyithat az összes olyan üzlet is, amely nemcsak élelmiszereket, gyógyszereket és egyéb alapvető szükségleti cikkeket árusít. Ugyancsak jövő hétfőtől ismét fogadhatnak látogatókat az állatkertek, de csak szabadtéri térségeiken - a zárt belső terű állatházak tehát továbbra sem nyithatnak ki. A britek egyébként eddig már több mint 291 ezer fertőzöttről és 41 ezer halottról számoltak be.

Különleges pajzzsal védekeznek a koronavírus ellen az indonéz motortaxisok - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra