Koronavírus: 66 ezer halott is lehet Nagy-Britanniában

A Washington Orvosi Egyetem kutatóinak számítása szerint a járvány miatt még tízszer annyian halhatnak meg a szigetországban, mint eddig.

A Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint Nagy-Britanniában eddig 55 242 fertőzöttet diagnosztizáltak és 6159-en haltak meg. A Washington Orvosi Egyetem egészségügyi mérésekkel és azok értékelésével foglalkozó intézetének (Institute for Health Metrics and Evaluation, röviden IHME) becslése szerint a koronavírus-járvány első hullámában ennél jóval többen, összesen 66 ezren halnak meg az országban.

A kutatók modellje szerint ez több mint a várható európai halálesetek egyharmada, a kontinensen ugyanis összesen 151 680 áldozatot jósolnak. Sok országban súlyosbító tényező, hogy a járványhelyzet miatti egészségügyi szükségletek jóval meghaladják (már most vagy a közeljövőben) a rendelkezésre álló erőforrásokat . A Nagy-Britanniában jósolt magas halálozási számokat is ezzel magyarázzák a szakértők.

Úgy gondolják, hogy az országban összesen még 102 794 kórházi ágyra lehet majd szükség. Ezzel szemben jelenleg csupán 17 765 van. Az intenzív osztályokon pedig az elérhető adatok szerint 744 szabad férőhely található, holott 34 544 kéne még a becslések szerint. Lélegeztetőgépből pedig 20 862 darabra lenne szükség, arról pedig nincs adat, hogy most hánnyal rendelkeznek.

Forrás: The Guardian

Megelőzhet egy újabb világjárványt a vadállatpiacok betiltása? Ezt a fontos kérdést boncolgatja cikkében az nlc.hu .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra