Koronavírus: 20 ország rendelt az orosz vakcinából

Kiderült, hogyan nevezték el az orosz koronavírus elleni oltóanyagot, és azt is közölték, hogy már 1 milliárd adagot rendeltek belőle.

Ahogy arról a Házipatika.com is lehetett olvasni, Oroszország elnöke, Vlagyimir Putyin ma délelőtt jelentette be, hogy hivatalosan is bejegyezték az új típusú koronavírus elleni első orosz vakcinát. A vakcina a Sputnik-V nevet kapta, utalva a Szovjetunió által 1957-ben a világon elsőként felbocsátott műholdra - tudta meg a CNN .

Hogyan hat az első koronavírus elleni gyógyszer? Az Európai Bizottság megállapodott az amerikai Gilead Sciences gyógyszergyártóval, hogy a következő hónapokban az EU és az Egyesült Királyság betegei számára hozzáférhetővé válik a Veklury vírusellenes készítmény. De pontosan milyen esetekben és hogyan működik ez a szer? Korábbi cikkünkből megtudhatja,

A WHO egyeztet az oroszokkal

A WHO pedig közölte, hogy egyeztetnek az orosz hatóságokkal arról, hogyan tudná a szervezet is elfogadni az orosz oltóanyagot. Az Egészségügyi Világszervezet szerint ugyanis kifogásolható, hogy az embereken végzett klinikai tesztek kevesebb mint két hónapig tartottak. A vakcinát fejlesztő orosz intézet pedig eddig nem tett közzé részletes tudományos eredményt egyetlen klinikai vizsgálatról sem mértékadó tudományos folyóiratokban.

Az orosz egészségügyi minisztérium által közreadott kép a Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet által kifejlesztett koronavírus elleni vakcinát tartalmazó ampullákról
A Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet által kifejlesztett koronavírus elleni vakcinát tartalmazó ampullák. Fotó: MTI/EPA/Orosz egészségügyi minis

"Szoros kapcsolatban vagyunk az orosz egészségügyi hatóságokkal, és vizsgáljuk annak lehetőségét, hogy a WHO hogyan fogadhatná el minősített vakcinaként az orosz fejlesztést" - emelte ki Tarik Jasarevic WHO-szóvivő genfi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: bármilyen oltóanyag elfogadásának feltétele, hogy a legszigorúbban áttekintsék és megvizsgálják azokat az adatokat, amelyek bizonyítják a vakcina biztonságosságát és hatékonyságát.

Nagy az érdeklődés a vakcina iránt

Annak ellenére, hogy az Egészségügyi Világszervezet még nem ismerte el az orosz vakcinát, sorban állnak érte a világ különböző államai. Kirill Dmitriev, a Direct Investment Fund befektetési alap vezetője elárulta, hogy már 20 országból - főként Dél-Amerikából, a Közel-Keletről és Ázsiából - több mint 1 milliárd adagra érkezett rendelés, amelyeket ezen a héten véglegesítenek. "Külföldi partnereinkkel készen állunk arra, hogy évente legalább 500 dózist állítsunk elő, de még tovább tervezzük növelni a gyártási kapacitást" - jelentette be.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra