Kész van a humán papillóma ellenszere

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A Georgia-i Orvostudományi Főiskola kutatói egy új védőoltást fejlesztenek ki a HPV (humán papillóma vírus) kilenc legveszélyesebb változata ellen.
A kereskedelmi forgalomban már kapható egy vakcina, melyet az Amerikai Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hivatal is megfelelőnek talált, mely vírus okozta méhnyakrák 70 százalékáért felelős 16-os és 18-as, valamint a nemi szervek környékén kialakuló (genitális) szemölcsök 90 százalékáért felelős 6-os és 11-es típusok ellen véd - írja a MediPress.
"Az új vakcinát, mely a kilenc legveszélyesebb vírustörzs ellen lesz reményeink szerint hatásos három különböző hígításban hasonlítjuk össze az eddig kapható, négy törzs ellen védő készítménnyel. A hatékonynak és biztonságosnak mutatkozik az új vakcina, akkor nem csak a jelenlegi négy törzzsel szemben lesz hatékony fegyverünk, hanem további öt, szintén daganatkeltő hatású vírustörzzsel szemben is." - magyarázta Dr. Daron Ferris, a kutatócsoport vezetője, majd hozzátette:
"Az új vakcina azon öt HPV törzs ellen véd, melyek a legnagyobb valószínűséggel okoznak rákmegelőző vagy daganatos elváltozást a vírussal fertőzött nők méhnyakán. A betegség jelenleg még nem gyógyítható és eddig csak a tetravalens (négy törzs ellen ható) készítmény volt az egyetlen mód a megelőzésre.
Az új vakcina hatásmechanizmusa lényegében ugyanaz, mint az előzőé, azaz olyan fehérjéket tartalmaznak, melyek a szervezetben egy vírushoz hasonlító, de egy üres kapszulát hoznak létre. Az immunvédekezést elindítja, de mivel DNS-t nem tartalmaz, betegséget nem tud okozni.
"Az első vakcina kipróbálásakor a kontroll csoport hatóanyag nélküli injekciót kapott, míg most a kontroll csoport a régi vakcinát kapja, tehát minden résztvevő valódi oltást fog kapni. Az egyetlen különbség csak az, hogy az egyik esetben kilenc törzzsel szemben válik valaki védetté, míg a másik esetben csak néggyel szemben." - hangsúlyozta Dr. Ferris.
A vizsgálatban főleg 9 és 26 év közötti nők részvételére számítanak, mivel a HPV fertőzés leggyakrabban a 15-25 éves kor között alakul ki. A résztvevőknek három és fél éven keresztül háromhavonta 5-11 kontroll vizsgálaton kell majd megjelenniük, mely során a fizikális és nőgyógyászati vizsgálat mellett HPV-tesztet és daganatszűrő vizsgálatokat is végezni fognak.
STOP
Nagy Egészségteszt
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +25 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a párásság, ködfoltok fokozatos feloszlását követően napos idő várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag