Kanyaró miatt halt meg egy kisfiú

Tovább terjed a kanyaró Romániában, ahol a héten 34-re emelkedett a járvány halálos áldozatainak száma, és újabb 122 megbetegedést regisztráltak a megyei közegészségügyi intézetek.

"Félelmetes élmény volt" - Andrea 20 évesen esett át a kanyarón, tapasztalatairól, az ijesztő tünetekről mesél a vele készült interjúban .

A 34. áldozat egy Neamt megyei öthónapos, vészes vérszegénységben is szenvedő, vélhetően nagyobb gyerekek által megfertőzött kisfiú, aki kora miatt még nem kaphatta meg a kanyaró elleni védőoltást. Eddig országszerte 9104 igazolt kanyarós megbetegedést jelentettek a betegség tavaly februári megjelenése óta, közülük mintegy hétezren idén kapták el a kórt. Az elmúlt héten az új kanyarós esetek több mint felét (68-at) Kolozs megyéből jelentették.

Romániában az ajánlott 95 helyett csak 86 százalékos az átoltottság
Romániában az ajánlott 95 helyett csak 86 százalékos az átoltottság

A járvány az ország teljes területére kiterjedt: a 41 megye közül egyedül a Duna-deltát magában foglaló Tulcea megyéből nem jelentettek kanyarós megbetegedést. A legtöbben Románia nyugati megyéiben kapták el a kanyarót: Temes, Krassó-Szörény és Arad megyében is meghaladta az ezret a betegség megjelenése óta eltelt másfél évben a kanyarós megbetegedések száma. A legtöbb halálos áldozat is az ország nyugati feléből származik: Temes megyében 9, az olténiai Dolj megyében 7, Arad megyében 6, Krassó-Szörény megyében 3 halottja van már a kanyarójárványnak.

A bukaresti hatóságok a lakosság átoltottságának csökkenésével magyarázzák, hogy a jelenlegi járvány során az európai országok közül Romániában kapták el legtöbben a kanyarót. Az egészségügyi világszervezet által javasolt legalább 95 százalékos szinthez képest Romániában 86 százalékra csökkent a lakosság átoltottsága.

A bukaresti kormány az utóbbi hónapokban javított az eddig akadozó vakcinaellátáson, és a parlament elé terjesztett egy törvénytervezetet, amely különböző megszorításokkal és folyamatos tanácsadással akarja rávenni az esetleg ellenkező szülőket, hogy ne tagadják meg a hét legfontosabb oltás beadását gyermekeiknek.

Mind a kanyaróval, mind az oltással kapcsolatban számos tévhit kering a köztudatban. Lássuk, mit mondanak ezekről a szakemberek!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra