Ingyenes védőoltást kapnak a bonyhádi fiatalok

Bonyhád önkormányzata támogatja a városban a méhnyakrák elleni védőoltást - mondta Filóné Ferencz Ibolya az egészségügyi és szociális bizottság elnöke. A tervek szerint a három oltásból kettőt fizet ki a város 67, 12 éves lánynak.

Az önkormányzat úgy döntött, hogy azoknak a helybeli lányoknak, akik 1995. január 1. és december 31. között születtek kifizetik a védettséget adó három oltás árának kétharmadát, vagyis a 2. és 3. oltás árát. Ez 60 ezer forintot jelent. Így a családoknak csak az elsőt kell saját költségen beadatni, ez 30 ezer forintba kerül. Azért kapják első körben a 12 éves lányok, mert ők a legvédtelenebbek, náluk még nem lehet a szervezetben a fertőzés, róluk még feltételezik, hogy nem élnek nemi életet. A Tolna megyei település önkormányzata a költségvetésében már elkülönítette az összeget, amiből támogatni tudják a 67, 12 éves lánynak a védőoltását. Az önkormányzatnál már több család is jelezte, beadatták lányuknak az oltást.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egyelőre nem ad hozzá támogatást a védőoltáshoz, az egészségügyi minisztérium álláspontja szerint egyelőre nem is merült fel, hogy bekerüljön a kötelező védőoltások közé. A klinikai vizsgálat ugyan bebizonyította, hogy a vakcina a még nem fertőzött nőkben 100 százalékban gátolja a méhnyakrák kialakulását, a hosszú távú hatékonysági vizsgálatok azonban még nem zárultak le.

Évente csaknem félezer nő haláláért felelős a méhnyakrák Magyarországon. Egy részük védőoltással megelőzhető. A méhdaganatok csaknem ötödéért felelős humán papillómavírus ellen védőoltással lehet védekezni. Ezt 12 éves kortól lehet beadni. A vírus szexuális úton is terjed.

(FH)

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra