Ingyenes meningitis elleni védőoltás

A Házi Gyermekorvosok Országos Egyesülete (HGYE) üdvözli, hogy a jövő évtől térítésmentessé válik a két év alatti gyermekek számára a gennyes agyhártyagyulladást okozó meningococcus C elleni védőoltást.

Az egyesület közleményében azt írta: a védőoltás ingyenessé tétele mérföldkő az életveszélyes betegség megelőzésében. Ugyanakkor felhívták az egészségpolitikai döntéshozók figyelmét, hogy a megbetegedések túlnyomó többségért Magyarországon és egész Európában a baktérium B és C csoportjai együttesen felelősek. Ezért a fertőzések megelőzéséhez mindkét típus ellen államilag támogatott vakcinációra van szükség.

meningococcus
Az agyvelőgyulladást előidéző baktérium elektronmikroszkópos képe. Minden negyedik belehal

A közleményben idézték Póta Györgyöt, a szervezet elnökét, aki szerint örvendetes, hogy a hazai egészségügyi döntéshozók is felismerték a gennyes agyhártyagyulladás elleni térítésmentes védekezés szükségességét. Hozzátette, éppen ezért kiemelten fontos, hogy a meningococcus C elleni ingyenes védőoltás mellett - lehetőleg már azzal egy időben - a meningococcus B elleni vakcina is az államilag támogatott védőoltások közé kerüljön.

A rettegett bakteriális eredetű agyhártyagyulladásról sok tévhit kering. A fölösleges félelmek leküzdéséhez, a tél közeledtével az esetleges oltás mérlegeléséhez jó, ha tájékozódunk a betegségről. Részletek!

Kiemelte, hogy az epidemiológiai adatok azt mutatják: az elmúlt években Magyarországon is többségbe kerültek a meningococcus B okozta agyhártyagyulladásos megbetegedések és halálesetek.

Az Országos Epidemiológia Központ adatai szerint a 2015-ben diagnosztizált 36 hazai gennyes agyhártyagyulladásos megbetegedés 75 százalékát a baktérium B szerocsoportja (27 beteg), 16,7 százalékát (6 beteg) pedig a C szerocsoportja okozta. Tavaly a korábbi éveknél is nagyobb arányban betegedtek meg csecsemők és 5 év alatti kisgyermekek: a betegek közül 14 csecsemő, további 10 kisgyermek pedig 1-5 év közötti volt. A gennyes agyhártyagyulladásban szenvedők közül tavaly Magyarországon minden negyedik beteg belehalt a fertőzésbe. A regisztrált kilenc haláleset közül hatot B, kettőt C, egyet ismeretlen típusú meningococcus baktérium okozott - idézték fel a közleményben.

Az elhunyt betegek háromnegyede 5 évesnél fiatalabb volt, a 14 megfertőződött csecsemő közül pedig öten belehaltak a betegségbe.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár a hónap elején jelentette be, hogy a jövő évtől mindenki számára ingyenesen hozzáférhető lesz az agyhártyagyulladás (meningitis) elleni védőoltás. A kétéves kor alatt ajánlott vakcinára 1,5 milliárd forint a fedezet. Jelenleg 70 százalékos támogatással megvásárolható oltás most hétezer forint a szülők számára, de a jövő évtől mindenki számára ingyen elérhető lesz ez az oltóanyag.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra