Így számolják fel a kanyarót

Átfogó oltási programokkal állítanák meg Romániában a kanyaró és a rózsahimlő terjedését.

Fel lehet és fel is kell számolni a kanyarót és a rózsahimlőt Romániában, ehhez azonban arra van szükség, hogy mind a szülőket, mind az egészségügyi alapellátásban dolgozókat megnyerjék az oltási programoknak - hangsúlyozta Jakab Zsuzsanna, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Regionális Irodájának igazgatója csütörtökön Bukarestben, az Oltás mint közegészségügyi kérdés című konferencián.

Klasszikus formájában a kanyaró 9-11 napos lappangási időszakkal kezdődik. Ennek második felében bágyadtság, levertség, étvágytalanság, fejfájás, hőemelkedés, hurutos tünetek, hányás, hasmenés jelentkezhet. A betegségről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

Ötezerhez közelít a román betegek száma

Rámutatott: Romániában immár csaknem 4900 kanyarós esetet regisztráltak a betegség tavaly januári megjelenése óta, a járvány pedig már 23 halálos áldozatot követelt az országban. Hozzátette: az esetek 97 százalékában bebizonyosodott, hogy olyanok fertőződtek meg, akik nem kapták meg a védőoltást, a kanyaró felszámolásának tehát alapfeltétele, hogy Románia az átoltottsági szintet a WHO által ajánlott 95 százalékra emelje.

Az idei év első két hónapjában már több mint 1500 kanyarós megbetegedést jegyeztek fel 14 európai országban, az esetek 46 százalékát pedig Romániában regisztrálták, ahol az utóbbi években elharapózott oltásmegtagadás miatt a lakosság oltottsági aránya a korábbi 97-ről 80 százalék alá csökkent.

A román oltástörvény kötelezővé tenné a védőoltást az iskolai beiratkozás előtt
A román oltástörvény kötelezővé tenné a védőoltást az iskolai beiratkozás előtt

A WHO regionális igazgatója a magyar közmédiának elmondta: Romániában nagyon magas szintű kormányzati elkötelezettséget tapasztalt, ami a járvány megfékezését célzó intézkedéseket illeti. Üdvözölte, hogy Bukarest oltástörvényt készül elfogadni, amely kötelezővé tenné a védőoltást az iskolai beiratkozás előtt. Rámutatott: változtatni kell a szülők hozzáállásán, meg kell győzni őket arról, hogy az oltás "a legjobb befektetés" a gyermekek jövője szempontjából, a vakcinák biztonságosak, nem kell félniük tőlük.

A Sorin Grindeanu miniszterelnök részvételével megrendezett bukaresti tanácskozás után Florian Bodog román egészségügyi miniszter újságírók előtt cáfolta, hogy az oltástörvény közvitára bocsátott tervezete "börtönbe küldené" a vakcina beadását megtagadó vagy elmulasztó szülőket. Másfelől úgy vélekedett, hogy kiskorú veszélyeztetéséért marasztalhatóak el azok a szülők, akik oltásellenességükkel halálos veszélynek tesznek ki gyerekeket. Felhívta a figyelmet: a kanyaróban megbetegedett beoltatlan gyerekek sok esetben alig néhány hónapos csecsemőket is megfertőztek, akik koruk miatt még nem is kaphatták meg a védőoltást, és közülük többen belehaltak a betegségbe.

A hatályos román Btk. háromtól hét évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti a szülőt vagy gyámot, aki bántalmazással vagy bármilyen intézkedésével súlyosan veszélyezteti a rábízott kiskorú fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra