"Idomított" baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A Semmelweis Egyetem (SE) Orvosi Mikrobiológiai Intézete kutatóinak sikerült tisztázni a meticillinrezisztens Staphylococcus aureus járványtanának alapvető törvényszerűségeit,és azt, hogy miként lehet fellépni a kórházi fertőzések ellen.

Mint a Semmelweis Egyetem közleménye kiemeli, a meticillinrezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) a világ legtöbb országában a legfontosabb, úgynevezett nozokomiális fertőzéseket kiváltó, kórházi bakteriális kórokozónak számít. Igen sok fertőzéses megbetegedés kialakulásáért, valamint nagyszámú halálesetért felelős. Míg a kórokozó néhány törzse (illetve ezek közeli rokonai) úgynevezett klónokként széles körben elterjedtek és számos országban előfordulnak, mások csupán kisebb földrajzi területen találhatók meg. Az egyes klónok elterjedése sem állandó: képesek egymást adott területről kiszorítani, a széles körben elterjedt sikeres klónok jelenléte pedig egyes országokban az MRSA-arány emelkedéséhez vezetett.
Az említett folyamatok alól Magyarország sem volt kivétel, ahol az 1990-es években az úgynevezett "magyar klón" MRSA-törzsek voltak jelen, és ebben az időben a kórokozó előfordulási aránya alacsony maradt. A 2000-es évek elejétől ugyanakkor az országban egyre inkább tért nyertek az úgynevezett New York-Japán és dél-német törzsek, ami az MRSA-előfordulásának jelentős emelkedéséhez vezetett. Az évtized második felében egy rövid átmeneti csökkenés volt megfigyelhető a hazai MRSA-arányban, majd egy újabb nemzetközi klón megjelenésével az előfordulás ismét emelkedni kezdett.

"A jelenség hátterét a Semmelweis Egyetem Orvosi Mikrobiológiai Intézetének munkatársai az Országos Epidemiológiai Központ bakteriológiai osztályának együttműködésével tisztázták" - emeli ki a közlemény.

A kórházi fertőzésekből izolált baktériumokat egyre több antibiotikumot tartalmazó táptalajon szaporították mesterségesen, és egyidejűleg mérték szaporodásukat, illetve életképességüket. Ahhoz, hogy az egyre emelkedő koncentrációjú antibiotikum jelenlétében is túléljenek, a baktériumoknak meg kellett változtatni genetikai felépítésüket - mutációkat kellett kifejleszteniük, ami azonban lassította szaporodásukat. A kutatók a baktériumok genomjának nukleinsav-elemzésével követték a mutációk bekövetkeztét. Ezzel mintegy lekicsinyítve, a laboratóriumban modellezték a nagy járványokat kiváltó klónok viselkedését, és a genetikai elemzésekből e klónok jövőbeni változására is következtetni lehet.

Bebizonyították, hogy a fluorokinolon típusú antibiotikumokkal szembeni rezisztencia kialakulása az egyes MRSA-törzsekben különböző mértékű életképesség-csökkenéshez vezet, ami befolyásolja szaporodásuk gyorsaságát. Legújabb kísérleteikben hasonló tendenciákat figyeltek meg a szintén súlyos kórházi fertőzéseket kivál
tó Klebsiella-törzsek, illetve egyes anaerob (csak oxigén hiányában szaporodóképes) baktériumok esetén is.

Azok a törzsek (illetve klónok), amelyeknek a fluorokinolon típusú szerekkel szembeni rezisztencia kifejlődése során nagymértékben csökkent az életképessége, nem tudnak széles körben elterjedni. A legtöbb MRSA-klón ebbe a csoportba tartozik. Az a néhány klón viszont, amelyek szaporodási képessége csak kismértékben csökken a fluorokinolon-rezisztencia kialakulása során, könnyen terjednek, más klónokat képesek kiszorítani és az előbbieknél jóval magasabb előfordulási arányt érnek el.

"Az MRSA-arány ismételt emelkedését csak egy újabb, még gyorsabban szaporodó, életképesebb klón megjelenése tud létrehozni, ami megmagyarázza a Magyarországon megfigyelt valamennyi járványügyi változás hátterét. A vizsgálati eredmények nemcsak azért jelentősek, mert tisztázzák az MRSA-klónváltás és előfordulási arány okait, hanem azért is, mert új törzs megjelenése esetén az alkalmazott módszerrel megállapítható, hogy várhatóan mekkora életképesség-csökkenést fog elszenvedni magas szintű fluorokinolon-rezisztencia kialakulása esetén és ezáltal előre meg tudjuk állapítani veszélyességét és az elterjedését megelőző intézkedéseket is ennek megfelelően hozhatjuk meg" - hangsúlyozza a dokumentum.

A kórházi fertőzéseket okozó mikroorganizmusok viselkedésének új aspektusairól tudományos ülésen számolnak be jövő csütörtökön, a rendezvényre május 31-én, 10.30-kor kerül sor a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömbjében.
Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag