H1N1: tönkreteheti a gazdaságot a járvány, a más vakcinája mindig zöldebb!

Az új H1N1 influenza terjedését rendkívül komolyan kell venni - adott hangot véleményének a Die Welt című német lapnak adott interjúban Andrulla Vaszilous, az Európai Bizottság képviselője, aki felszólította az Európai Unió tagországainak állampolgárait, hogy oltassák be magukat a H1N1-vírus ellen.

Ha a járványt nem tudják megfékezni, akkor annak komoly gazdasági következményei lesznek, mert egyszerre lesz beteg sok munkavállaló, ugyanakkor a kezelések költsége megnő. A betegség új hulláma fékezheti a gazdasági válságból való kilábalást, illetve a konjunktúra remélt fellendítését. A ciprusi biztos úgy vélte, hogy a H1N1 fertőzés terjedése káros hatással lehet olyan gazdasági ágazatokra, mint az idegenforgalom, illetve a szabadidő-ipar - tette hozzá.

Túl okos az influenza! Hogyan védekezhetünk?

Székely Tamás egészségügyi miniszer a saját beoltásakor azt mondta, hogy a járvány várhatóan két lépcsőben söpör végig az országon, éppen úgy, mint a világ olyan országaiban, ahol már hónapokkal ezelőtt elindult a vírus terjedése. Magyarországon a H1N1 első hulláma még idén megérkezik, és várhatóan akkor fog növekedni a kereslet a vakcina iránt, ha már mindenki környezetében lesz influenzás beteg.

Az oltóanyagok körüli kommunikációs problémákat mi sem jelzi jobban, mint hogy "az oltóanyag, amit Németországban jobbnak tartanak, az a Magyarországon használt teljes vírus vakcina, míg amit a németek rosszabbnak gondolnak, az az itthon hőn áhított 'hasított vakcina'" - mondta Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályvezetője az ATV-ben.

"A lakosság normális veszélyérzete valahol elveszett. Utoljára 41 éve volt általános világjárvány, ami Magyarországra eljutott. Az idő mindent megszépít, ezért az emberek nem érzik, hogy komoly veszélyben lennének. Egyedül a védőoltás nyúlt védelmet a H1N1-gyel szemben. A járványügyi hatóságok 1997 óta készülnek egy ilyen helyzetre" - mondta Ócsai Lajos.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra