Gyógyultaknál is kimutatható a koronavírus

A koronavírus-járvány átmeneti lassulása után most ismét megemelkedett az új esetek száma. A napi gyógyult páciense száma azonban továbbra is meghaladja az új betegekét.

Egy nappal azután, hogy a napi új fertőzöttek száma 394 esettel csaknem egy hónapos mélypontra csökkent, ismét megugrott az egy nap alatt diagnosztizált koronavírusos betegek száma. A friss adatok szerint Kína szárazföldi részén 889 új beteget és 118 új halálesetet regisztráltak csütörtök éjfélig. Az új típusú koronavírus így összesen 75465 embert fertőzött meg és 2236 áldozatot szedett az országban december óta. Kínán kívül viszont már több mint 20 országban felütötte a fejét az új típusú koronavírus és már több száz embert fertőzött meg.

koronavírus, új koronavírus, koronavírus-fertőzés, koronavírus-járvány, halálesetek,
Védőruhás egészségügyi dolgozók szállítanak egy koronavírus-gyanús beteget Indonéziában. Fotó: Getty Images

Egyre többen gyógyulnak meg

Az új koronavírus tüneteiről és kezelési lehetőségeiről korábbi cikkünkben olvashat - kattintson ide!

A napi új fertőzöttek száma csütörtökig három napon át csökkent Kínában, míg a vírus gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományon kívül tizenhat napon át fokozatosan zsugorodott a napi új megbetegedések száma. Bár a pénteken közölt napi adatok emelkedést mutattak az egy nappal korábbiakhoz képest, de a napi új fertőzöttek száma még így is második napja maradt ezer alatt országosan, ami ezelőtt január 29-én fordult elő utoljára.

Emellett viszont 2109 újabb páciens gyógyult meg, amivel a gyógyult betegek száma 18 ezer fölé emelkedett Kínában. Az egy napon belül jelentett gyógyultak száma immár harmadik egymást követő napon haladta meg az új fertőzöttekét.

"Még nem lélegezhetünk fel"

"Még nem lélegezhetünk fel. A számok újra megemelkedhetnek" - hangsúlyozta Csao Csian-ping, az egyik Hupejben dolgozó szakértői csapat vezetője. Mint mondta, találkoztak olyan esetekkel, amelyekben gyógyult pácienseknél is kimutatható volt a vírus , ami azt jelenti, hogy még fertőzőek lehetnek. Hasonló eseteket Kanadából is jelentettek. A kínai tudományos és technológiai miniszterhelyettes, Hszü Nan-ping pedig arról számolt be, hogy április második felében kezdik majd el a koronavírus elleni oltóanyag klinikai tesztjeit.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra