Fertőző agyhártyagyulladás lépett fel a fővárosban

Mindent megtesz a fertőző agyhártyagyulladás terjedése ellen az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), miután a héten Budapesten egy egyetemistánál kimutatták a betegséget - közölte Ócsai Lajos, az ÁNTSZ járványügyi főosztályának vezetője szombaton az MTI-vel.

A jelenlegi adatok szerint a Corvinus egyetem 22 éves német hallgatója az egyetlen, aki megbetegedett fertőző agyhártyagyulladásban. A főorvos információi szerint a fiatal férfi még időben kórházba került, és jól van. Barátai közül tizenöten már megkapták, hatan, továbbá a beteggel érintkező egészségügyi dolgozók pedig hamarosan megkapják a betegség kezelésére szolgáló antibiotikumot.

A járványügyi főorvos kiemelte: az ÁNTSZ mint mindig, most is nagyon komolyan veszi a betegség megfékezését, mivel átlagosan a megbetegedettek tíz százaléka meghal a fertőző agyhártyagyulladás következtében.

Ócsai Lajos szerint Magyarországon lebecsülik a betegség megelőzésére szolgáló, nem kötelező meningococcus védőoltást, pedig - mivel a fertőző agyhártyagyulladás szoros kontaktus útján terjed - a bölcsődei, óvodai közösségekben, valamint a fiatal felnőttek körében gyorsan járványos méreteket ölthet.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra